A csíkszeredai
Üzenete
XII. évf. 116. szám, 2008. április
Te Deum az Istennek szentelt életért: Herpy Mária
A budapesti Sziklatemplom, a hozzá tartozó kolostorral együtt a Duna fölött őrködik a Gellérthegy gyöngyszemeként a Petőfi híd budai hídfője szomszédságában. Lakói az egyetlen magyar alapítású férfi szerzetesrend tagjai, a pálosok. A kolostor fölött, ma újra áll a kereszt, amely messziről jelzi az ide érkezőknek, hogy hazajönnek erre a helyre Istennek azon gyermekei, akik ismerik és tisztelik a kereszt kétezer éves üzenetét.
Herpy Máriával a 90-es évek elején, budapesti tanulmányaim során ismerkedtem meg. Óraműves volt, akkoriban saját otthonában dolgozott. A csíkszeredai néhai Ambrus Irén nővér küldött hozzá ajánlólevéllel, hogy segítsen eligazodni, ha fennakadnék a cursillo nyári tanfolyamának megtalálásában, amit éppen Herpy Gyuri atya szervezett abban az időben. A cursillo, végül nem nekem lett szánva, Isten másfele tervezte utamat, viszont Herpy Máriával egyre jobban elmélyítette kapcsolatomat, aki lelki családtagjává fogadott, majd otthont adott nekem otthonában, kulcsot a lakásához, haza mehettem bármikor. Máriának, hat saját gyermeke és mára húsz unokája van.
A Szikla templom élete is a 90-es évek elején indult el újra, a hosszas „befalazás” után, miután lebontották a másfél méteres falat a bejáratától. Megnyílt a templom a Gellért–hegy gyomrában, újra magához édesgette elüldözött gyermekeit és kezdtek fellélegezni azok a hívek, akiket családi kapcsolatok fűztek a szentélyhez, haza mehettek újra a „Sziklába”.
Mária ebben az időben kezdett elköteleződni, előbb a napi imádság által a „Szikla” megújulásáért, majd folyamatosan, felhagyva saját megélhetéséve, egészen elkötelezte magát önkéntesként, a „Szikla” gondnoksága mellett.
Hosszas, véget nem érő építkezés kezdődött, két síkon: imádsággal és a Szikla templom, valamint a hozzá tartozó kolostor restaurálásával.
A mindennapos közös rózsafüzér délután fél öttől, az ezt követő zsolozsmázás a hívekkel, lassan újabb távlatokat nyitott: elkezdődtek a minden hónap tizenharmadikai (Fatimai jelenés, Rosa Mystica) zarándoklatok, több száz zarándokkal. Itt kezdték el továbbá a magyar művészek, a minden csütörtök-éjszakai engesztelésüket, Eperjes Károly színművész vezetésével.
Közben pedig egyre bátrabban vágtak bele a templom és a kolostor restaurálásába, Csanád atya védnöksége alatt. Mivel gyakori látogatója voltam a templomnak, alkalom adtán a vendége, a szemeim előtt bontakozott ki a szentély, és kolostora megújulása. Számtalanszor kellett mindent elölről kezdeni, mert a sajátos földrajzi helyzet (sziklaüregek a hegy gyomrában), a hévizek földalatti viselkedése tönkretette akár egy év keserves munkáját is. A mostoha körülmények között tartott építmény a 89-es változások előtti rendszerben nem hagyott hátra világos örökséget a bátor vállalkozóknak: vezetékek, kanalizálás csak fogalom volt, ki kellett találni, hogy a céltudatosságot mellőző elődök hova rejtették el azokat. Csak a meghibásodások adtak eligazítást, a többit meg kellett keresni. Sokszor mondtam, hogy ide kell egy óraműves, akinek a vérében van a pontosság igénye és a leleményesség. Ezt testesítette meg Herpy Mária. Soha nem láttam nő kezében annyi fúrógépet és szerszámot, mint nála. Ha oda látogató barátaimnak bemutattam a templomot, titokban megmutattam a példás rendben tartott szerszámos fészert is, amivel minden nap dolgozott.
1992-ben saját lakásán szervezte meg azt a lelkigyakorlatot Máriás Lajos atya vezetésével, amelyre meghívott. Itt indult el életem folyása a kamilliánus lelkiség felé, mert itt találkoztam először Dr. Simon Ernőnével (Éva anyámmal), és ekkor kaptam az első meghívást a kamilliánusokkal való megismerkedésre. Az csak utólag derült ki, hogy Losensteinleiten-i utamat (Ausztria), ahol részt vehettem az első kamilliánus szemináriumon, éppen Herpy Mária fizette.
Az idő teltével egyre kevesebbet tartózkodott otthon és egyre többet a Sziklában. Közben sorsom útja Rómába vezetett. Lelki nagycsaládunk jóvoltából éppen Eperjes Károly hozta el nekem az első csomagot olasz honba. Távollétemben állandóan új csodák születtek, és én, a hazatérő diák boldogságával vettem tudomásul, hogy Isten háza egyaránt gyarapodik lelkiekben és fizikailag is. Nem tudnám felsorolni, hogy mi okozott nagyobb örömet: 1. a templom sziklafalának levakolása, 2. a mozaikpadló elkészítése, 3. a régi Oltáriszentség kápolna, amit később felújítottak mert Vörös Győző egyiptológus hazahozta a Théba-i Remete Szent Pál kápolnájának másolatát, 4. a kolostor kápolnája, 5. a Szent István terem, amikor már végre nem kellett felszedni többet a padlózatot, 6. a templom fölött messziről feltündöklő kereszt, 7. vagy az a gyönyörű Mária szobor, akinek áldó keze alatt nemcsak otthon, de a Szűzanya gyermekének, családtagjának érzem magam. A Szent István terem azért is annyira otthonos nekem, mert székely fafaragó művész, Ferencz Béla mintázta meg a kereszténység előtti magyar (szkíta) művészetet és a kereszténység szimbólumainak ötvözetét. Hálás vagyok, hogy diákpénzen vásárolt függönyömet a mai napig megtartották a sekrestye ablakán.
Herpy Mária mindvégig a háttérben maradt, mint Jézus anyja, viszont úgy tudott dolgozni és harcolni a Szent ügyért, hogy teljesen odaadta magát az örök „Mesternek” Jézus Krisztusnak, és közben szüntelenül, élénk érdeklődéssel figyelt óriás-családja minden tagjára. Vándorló életünk során ott lehettem otthon mellette, ahol éppen tartózkodott, nem helyhez, hanem a személyéhez kötődött a tűzhely fogalma. Azt hiszem, nem lehetne összeszámolni az átbeszélgetett órák számát, kereszt-hordozásaimban vállvetve állt mellettem mindvégig, erkölcsi és lelki tisztánlátásával bátorított, anyai szárnyaival védett, óvott, sokszor szeretteim ösztönös ragaszkodásával szemben is.
2008 nagycsütörtöke újabb fordulatot hozott: Herpy Máriának be kell fejezni a majdnem két évtizedes tevékenységét a „Sziklában”. Életének Egyház-építő munkája, amit Szent Kamill szavaival élve „édesanyai szívvel” végzett, új mederbe terelődik. A 2008 április 13-i engesztelő zarándoklattal búcsúzik fogadalmi helyétől, a Sziklától, amit tudatosan vállalt a magyar pálos Rend megújulásáért. Itthon, mi Csíksomlyón ugyanezt tettük annak idején a ferencesekért a kegytemplomban.
Herpy Mária élete Istennek szentelt küzdelem volt a Szűzanya oldalán és én, aki mellette lépdelhettem életszentségének magasztos útján, csak hálát tudok dalolni azért a rendkívüli kegyelemért, amiért ilyen példaképpel ajándékozott meg a Mindenható, mert megismerhettem közelről egy olyan „munkatársát”, aki fenntartás nélkül szétosztotta önmagát Isten Országáért.
Hírek:
* Április 5-én Kamilliánus Családunk megünnepelte Emilkénk sikereit. A 12 éves fiú, négy év alatt 24 hazai és nemzetközi kitüntetéssel dicsekedhet, ami mindnyájunkat nagy örömmel és elismeréssel tölt el. Emilkénket és nővérét Krisztinát, akik a Segítő Mária Líceumba járnak, imáinkról biztosítottuk,
* Hálás szívvel köszönöm a csíkszeredai Bányai családnak a sok babaholmit, aminek mindenki örül.
* Április 25-én a Nagykórház betegeivel kamilliánus lelki napot tartunk 16 órától, a III. emeleten,
* Mindenkinek szívből köszönjük a megtisztelő visszajelzéseket, amit munkánk, életünk iránt tanúsítanak. Egymás erkölcsi bátorítása nagy erőforrás a mindennapok életszentségének megéléséhez!
Szeretettel, Bakó Mária Hajnalka, RO – 530 194 Csíkszereda, Hunyadi János, 45/A/27, Tel/Fax: 0040 366 10 22 55
/ 0040 721 088 154 / e-mail: mariabako@hr.astral.ro, http://www.hhrf.org/gyrke/uzenet