A csíkszeredai
Üzenete
XIII. évf. 125. szám, 2009 január, 2008 szeptember 13 - 2009 szept. 29: Főegyházmegyénk jubileumi éve
BÚÉK – 2009 : B ízzuk Ú jra É letünket K risztusra – 2009-ben is!
Szilveszter Rómában az Istenanyával
Mindenek előtt hálámat szeretném kifejezni a római kamilliánusoknak, akik vendégszeretetük által lehetővé tették számunkra azt a rendkívüli eseményt, amit az Óévtől való búcsúzás és az Új Év fogadása jelenthetett a római Szent Péter téren, imában, hódolatban, énekben, áldásban. Amint befejeztük az Üdvözlégy elimádkozását, megkondult az éjfélt jelző harang. A Szűzanyával zártuk az elmúlt évet és Vele kezdtük az Újat. Ez az éjszaka megérlelte bennem a 2009-es év mottóját:
„Elég nekem az Úr kegyelme, az Isten Anyja és az Isten Fia, a Szentlélekben”.
Rómában, számomra a betlehemek „b ölcsőjébe n”, mert itt ismertem meg azt a világot, amit ez a Szent Ferenc által kezdeményezett, mára már a szardíniai, nápolyi és római iskolák népi áhítata kifejez, újból gyermeknek érezhettem magam, Isten gyermekének, az Istenanya lányának, Jézus testvérének. Kiléphettem a mindennapok gondjaiból és átadhattam magam az engem elárasztó és betöltő örömnek, amit gyermek-lelkemnek a Karácsony melegsége ajándékozott. Ehhez mindenem megvolt, ami kellett: szent környezet, ima, hódolat, bensőséges családiasság, tisztelet és szeretet.
Utunk célja Róma betlehemeinek meglátogatása volt. Nem véletlenül, mert nevelt-lányom, Éva Mária, éppen Szenteste született. A zarándokút gondolata egy évvel ezelőtt ötlött fel bennem, amikor Krisztusi életkorát töltötte, a 33 életévét. Csúsztunk egy évet, de talán ez még nagyobb vágyakozással töltött el mindkettőnket. Volt valami megmagyarázhatatlan vágy ebben a zarándokútban: felidézni az örök Karácsonyt az Örök Városban, egy olyan életút után, aminek részleteit újra meg kell tölteni „igazzal, széppel, jóval, szenttel”. Ezt adta meg most az Isten Anyja.
Naphosszat Róma templomait, helyeit, mint amilyen a 100 betlehem kiállítása is, látogattuk. Csatlakoztunk a többi zarándok öröméhez, mert karácsonykor Rómában az élet ragyog. Nyugalom, béke van a lelkekben, a távolról érkezettek csak úgy szívják magukba azt a sok szépet és jót, amit itt találnak. Jelen van egyidőben a szent és a profán, az isteni és emberi egyszerre. Karácsonykor Isten a földre születik, hogy az embert megszentelje: Isten emberré lesz, hogy az ember Istenhez emelkedjen. Minden egyes betlehemnél felfedeztük ezt az ünnepet, és minden alkalommal átéltük annak bensőségét, mert minden berendezett betlehem ezt hirdette: íme, az Isten megjelent, jöjjetek, lássátok!
Utunkat a Szentlélek vezette. Megéltem, hogy milyen nagy szükségem van arra, hogy most gyermek tudjak lenni, másképpen nem tudom megérteni a titkot, amit az ünnep súg meg azoknak, akik Őt keresik. Napkeleti bölcsnek éreztem magam ezen a zarándokúton, aki szívének aranyát, tömjénjét és mirháját hozza az Isten Fiának, mély alázattal hajlik meg az Isten Anyja előtt. A kórházban minden kis paciensemben egy kis napkeleti bölcset látok, jól esik tisztelettel állni nagysága előtt, ha lázas is, és az anyaság tisztelete szintén a kórházban nyert nagyrabecsülést, mart az anyaság örök betlehem.
Decemberi lapszámunkban Árgyusi Imre írását közöltük a karácsony hagyományáról. Az ő gondolatai nem katolikus hittitkok, nem is Egyházunk tanítása. Útkeresése, a maga módján. Az Úr Jézus hálaimája: „Áldalak téged, Atyám, …”, arra buzdít, hogy Karácsonykor mindenki testvérem, felebarátom lehet a betlehemi úton (Vö. Lk 10, 1-37), az is, aki távolról, ismeretlenül érkezik oda.
A kórháznaplóból : a kölcsön adott Imakönyv
Kedd esténként, miután végzünk az imaórával a szemészeten, meglátogatom az elmegyógyászat betegeit. Beszélgetünk, szabadon mindenféle hétköznapi témáról, ami őket érdekli. A beszélgetés során rendszerint felvetik gondjaikat, panaszaikat, nem ritkán elmesélik életüket, beavatnak titkaikba. Az elmegyógyászaton fordul elő ez a leggyakrabban, és míg más osztályokon visszafogottabbak a betegek, személyes jellegű problémáikkal itt jobban megnyílnak.
Az elmegyógyászat után a bőrgyógyászat betegeit szoktam felkeresni. Itt is igazodom a betegek igényeihez, szükségleteihez, diszkrécióval kezelve mindenkit és mindent, ami őket körülveszi.
Az esti órák kedveznek a meghitt, négyszemközti beszélgetéseknek is. A beteggel való párbeszéd számomra mindig nagyon megtisztelő, bizalmát, tiszteletét és szeretetét érzem ki belőle azért az örömért, ami viszont neki jelent sokat, amiért valaki odafigyel rá, meghallgatja, értékeli őt, és tisztelettel és szeretettel kezeli a legérzékenyebb helyzeteket, érzelmeket, amit a beteg feltár.
Így történt ez most is, Mária nénivel. Amikor bementem hozzá, csendesen imádkozott imakönyvéből. Méltatásomra ragyogó arccal válaszolta: „Én mindig imádkozom”. Ragyogó szemeiből azt sugározta, hogy ez a színtiszta igazság. Gyorsan kezdte mondani, hogy a hétköznapok milyen szakaszaiban mit imádkozik. Imádkozásáról, élményeiről tett vallomása tisztán csengett, maga az élet volt, középpont, amely köré összegyűlt minden más feladat, emlék, érzelem, hála. Mária néni hálás volt mindenért, amivel az élet megajándékozta. Elhangzott a „pedig nem volt könnyű…” sóhajtás is, és elmesélte annak hátterét. Mély meghatottsággal hallgattam. Szívem mélyéig nagyrabecsülést éreztem iránta minden szaváért, főképp ragyogó arcáért, amint egy élet megpróbáltatásait feltárta.
Két nap múlva, mikor ismét az osztályon voltam, két botjára támaszkodva, bejött a szomszéd kórterembe, ahol épp a betegekkel beszélgettünk. Kérni akart tőlem valamit, de zavarban volt miatta. Végül erőt vett magán, kölcsön akarta kérni a harmadik kötet Imakönyvet, Az Ének Hatalmát. Mondtam, hogy nem szoktam kölcsönadni, de vele kivételt teszek. Az egyik beteg viszont megoldotta a kérdést. Megvásárolta a könyvet, és kölcsönadta Mária néninek. Amikor Mária néni a kezébe vette a könyvet, szemei megteltek könnyel, sírással küszködött. Valami mélyről jövő meghatottság kerített hatalmába. Átéltem valamit, amit nem tudtam megmagyarázni, de talán nem is volt szükség rá. Elmentem és dedikáltam neki egy példányt, bevittem a kórtermébe és letettem az éjjeli szekrényére.
Másnap reggel a nevelt lányom, aki az osztályon dolgozik, kérésemre meglátogatta. Mária néni azt hitte, hogy a könyvért ment. Nem nézte meg, hogy neki van dedikálva. Nagy lett az öröme, amikor megtudta, hogy a könyv az övé, ajándékba kapta. Engem pedig mélységes hála töltött el.
Hírek:
* Köszönet a karácsonyi ünnep jótevőinek és segítőinek. Hála Istennek idén is minden betegemhez eljuthattunk, és elvihettük a Karácsony legnagyobb ajándékát: tiszteletünket és szeretetünket,
* Emilkénk Hargita megye ötödik legjobb sportolója lett 2008-ban,
* A Mária Rádió számára megörökítettük a római betlehemek hangulatát, képekben és hanganyagban,
* Január 18-25 között zajlik a hagyományos ökumenikus imahét a keresztények egységéért,
* Tisztelettel köszöntjük kórházunk új igazgatóját, Dr. Demeter Ferencet, segítse az Isten hivatásában!
* Mindenkinek hálásan köszönöm karácsonyi és újévi jókívánságát, háláját, elismerését, építő jellegű kritikáját, és alázattal kérem az elkövetkező esztendőre is,
* Év végén két testvérünktől búcsúztunk: Szakács Ibolya, szül. Szilveszter, és Zakariás Miklós. Mindketten Kamilliánus Családunk barátai voltak. Emlékezzünk rájuk tisztelettel,
* Január 25 vasárnap, kamilliánus lelki nap: szentmise a Régi Kórházban, 16, 00 órától.
***************************************************************************
Szeretettel, Bakó Mária Hajnalka, RO – 530 194 Csíkszereda, Hunyadi János, 45/A/27, Tel: 0040 366 10 22 55 / 0040 721 088 154 / e-mail: mariabako@hr.astral.ro Az összes előző lapszám megtekintése: http://www.hhrf.org/gyrke/uzenet