A csíkszeredai
Üzenete
XV. évf. 152. szám, 2011 április
A böjt útja – Nagyböjti történet
A laposka-főző fazék története volt azt hiszem az első olyan esemény, amely felhívta figyelmemet arra a böjtre, amit a régi öregek nagyon komolyan vettek. Ezt a történetet még abban az időben hallottam, amikor a csendes esték varázsa kedvezett a gyerekeknek, mert esténként volt időnk egymásra figyelni és beleélni magunkat a mindennapi élet rejtélyeibe. Gondolom, az idősebbek is hallottak hasonló történeteket nagyszüleik, dédszüleik életéből. Abban az időben a háziasszonyoknak – a ház úrnőinek, ahogy akkoriban még nevezték a háziasszonyokat - élt az a hagyományos családi szertartása, ami meghatározta a család és az egész faluközösség életritmusát.
Ha felelevenítjük a szigorú böjti napra készült egyik legfontosabb étel elkészítésének körülményeit, székely nemzetünk életének érdekes vonását ismerhetjük meg. Eleink, a Nagyböjt idejére félretették azokat az edényeket, amelyekben az év folyamán húsos ételeket készítettek, Hamvazószerdán és nagypénteken viszont külön edényben főzték meg a mákos, tojás nélkül készített laskát, a „laposkát”. Ez a fazék csupán az év ezen két napján volt használatban, amikor kizárólag csak ebben az edényben készülhetett el a szigorú böjti eledel. Laposka-főző fazaka pedig minden családnak volt. A baj akkor kezdődött, amikor kiderült valamelyiknél, hogy a fazék eltűnt, így, nincs amiben megfőzni az ételt. Ilyenkor aztán menesztették a gyerekeket - ahogy falun szokás - a szomszédba, vagy maga a háziasszony kerekedett fel, hogy minél hamarabb eleget tudjon tenni annak a kötelezettségének, amelyet nem lehetett elmulasztani szégyenkezés nélkül.
A következő eset ük-szüleimmel történt Csíksomlyón. A ház még áll, a férfiágú utódok használják mind a mai napig. Ebben a házban született a szentéletű Csiszer Elek ferences atya is, akinek azt hiszem, szintén jó eligazodást nyújtott az otthon megélt hasonló események sora. Történt, hogy a szomszédasszony, reggel, amikor kereste a kamrájában a laposka-főző fazakát, nem találta. Gyorsan üknagyanyámhoz sietett és még mielőtt valaki észbe kapott volna a készülődő veszélyről, kikönyörögte az elsőbbséget magának, mindent megígért, csakhogy elvihesse az óhajtott fazakat. Igen ám, csak a szomszédasszony szomszédasszonya is hasonló helyzettel küszködött, neki is meg kellett oldani a szigorú böjti ebédet. Minélfogva a faluban mindenki laposkát ebédelt, kihűlve - mert nem lehetett meleg ételt fogyasztani hamvazószerdán és nagypénteken -, igyekeznie kellett, hogy ő is idejében beszerezze az edényt. Szép lassan telt az idő viszont a Csiszer családnál is, a laposka-főző fazék csak nem akart elő kerülni, mert az, járta a maga útját házról-házra, amíg a tízesből átvándorolt felszegbe is, otthon pedig már lassan a háziasszony becsületére kezdett menni a „jólelkűség”.
Amikor a feszültség már kibírhatatlanná vált, üknagyanyám is menesztette az első kéznél lévő nagyobbacska gyermeket, ez lehetett éppen a későbbi Elek atya is, aki elindult megkeresni a laposka-főző fazakat. Nem is sejtette, mekkora utat kell megtennie, amíg bejárja a fazék útját és felderíti annak hollétét. Háziasszonytól háziasszonyig, házról házra kellett mennie, amíg megtalálta és fülön foghatta, hogy végre, elindulhasson vele hazafelé, saját népes családjához, ahol ugyanúgy várták a kedvenc eledelt, mint mindenki más a faluban. Előtte viszont még meg kellett várnia, hogy megfőjön benne az utolsó rend laposka, így az is felmerült, hogy nem ér vele haza idejében…
Sokszor elgondolkoztam ezen a talán nagyon gyakran megtörtént eseten. Megérintett a faluközösség egészen sajátos belső élete, ahogyan hitét, vallását, hagyományát a mindennapi élet gyakorlatában megélte, ahogy az élet követelményeit végtelenül komolyan vette és beteljesítette. Életmódjával tett tanúságot hitéről és vallásáról, ami egy, nagy közös kincset alkotott: az élet minőségét. Ez, és a hasonló történetek magát az életet mondták el nekem, annak néha lélegzetelállító fordulataival, ami viszont szépen beépült a lelkembe és egész életemre meghatározta azokat a fogódzókat, amelyekbe mindig bele lehet kapaszkodni egy-egy szükséghelyzetben.
A böjt útja, a Nagyböjt, ma is ilyen sajátos időszaka a vallásos embereknek. Odafigyelést, szertartást, áldozatot igényel, megváltozott világunkban is. Egy ilyen régi történet arra figyelmeztet, hogy a böjt lényege nem változott meg változó világunkkal. Ma is megtöltjük tartalommal lehetőségeink szerint, ha másképpen is, mint azt eleink tették, és korlátlan lehetőségünk van kifejezni mindazt, amire az ember lelke vágyik. Ma már nincs laposka-főző fazék, talán nem is ismeri mindenki a laposkát, mert az otthon készül, más az íze, mint az üzletinek. A szertartásért viszont, amely együtt járt valaha az „ünnep” hangulatával, megéri visszamenni az alázat csendjében elkészített egyszerű eledelhez, amely ünneppé teszi a szigorú böjti napokat ma is. A régi öregek azt mondták a Nagypéntekről, hogy talán nagyobb ünnep, mint Húsvét-vasárnapja, mert ekkor halt meg az Úr Jézus értünk. Gyerekkoromban ez a figyelmeztető tanítás az Úr Jézus haláláról minden Nagypénteken elhangzott, mélységes csendet parancsolván maga körül. Ilyenkor valahogy megállt az idő három napra, a Szent három napra, a böjt lényege családunkban egyszerre volt a lélek mélyén megnyilvánuló gyász, és ugyanakkor a feltámadásra váró magasztos ünnep ígérete.
(Megjelent a „Krisztus Világa”, 2011 április, 9. oldalon)
ÁLDOTT NAPFÉNY
Jóságos Jézus, kelj föl lelkemben,
Mint a nap a szépséges hajnalokon.
Szomjas vagyok a te fényedre,
Igazság isteni fénye.
Árazd el lelkemet, hisz, feléd vágyakozik,
Árazd el égi világosságoddal.
És emésztő szereteteddel.
Szükségem van isteni Szíved szeretetére,
amint a rügyeknek is szükségük van a
Hosszú tél után az áldott napfényre.
Édes meleged, szerelmed tüze,
Szíved lángja melegítse föl,
Gyullassza lángra, eméssze föl egész létemet.
Add, hogy föltámadásod fényére lelkemben
Minden erény rügye kipattanjon, s levelet,
Virágot és bő termést hozzon a te dicsőségedre.
(Dom Pie Hemptinne)
* Minden kedves olvasónknak áldott húsvéti ünnepeket kívánunk, nagyon sok szeretettel!
***************************************************************************
Szeretettel, Bakó Mária Hajnalka, RO – 530 194 Csíkszereda, Hunyadi János, 45/A/27, Tel: 0040 366 10 22 55 / 0040 721 088 154 / email: mariabako@hr.astral.ro Az összes előző lapszám megtekintése: http://www.hhrf.org/gyrke/uzenet
<< 2011 májusi ÜZENET