A csíkszeredai
Üzenete
XXII évfolyam, 231 lapszám - 2018 március - Mátyás király év: megválasztásának 560 évfordulója
In memoriam Pénzes József
1987 december 4 volt. Ezen a napon temették gyóntatómat, Bakó Gábor papbácsit Menaságon. Nyugdíjasként a kegytemplomnál szolgált. Olyan gyóntató volt ő, akinek sokszor nem is kellett elmondanom a bajomat, máris megadta a választ. Ezen nagyon csodálkoztam és kegyelemként éltem meg. Halálhíre lesújtott és mivel későre tudtam meg, nem mehettem el a temetésére. Nagyon szenvedtem miatta. Esedékes volt a szentgyónás elvégzése, elmentem az éppen gyóntató atyához a Csíkszeredai Szent Kereszt templomba a reggeli szentmisén. Meglepődve tapasztaltam ugyanazt a jelenséget, amit Bakó papbácsinál. Ugyanakkor egy könyvet ígért kölcsön, amit jónak látna ha elolvasnék (Carnegie, A siker titka). Amikor ebédidőtájban, a megbeszélés szerint mentem a plébániára a beígért könyvvért, az ígérője még nem volt hazaérkezve. Az irodában egy másik segédlelkész fogadott. Bemutatkoztunk egymásnak. Pénzes József volt. Mivel a gyóntatóm elvesztése miatt - noha reggel új ígéretet kaptam - nagyon szenvedtem, éreztem, nem tudok várni. Mikor Pénzes tisztelendő úr látta, hogy el akarok menni, mindent elkövetett, hogy visszatartson. Csak akkor lettem figyelmes fáradozására, amikor láttam, hogy beleizzadt az igyekezetbe. Ekkor néztem nagyot és tettem fel a kérdést: ki ez az ember, miért ennyire fontos neki, hogy én most jól legyek? Ezt látva, természetesen ott maradtam amíg hazajött a reggeli gyóntatóm. Bemutatkoztunk: György Tibor volt. Megkaptam a könyvet (amit később még az utolsó magyar prefektusnak, Pataki Imrének is átadtam olvasásra), és be kellett látnom: a Jó Isten elszólított egy rendkívül értékes és fontos embert az életemből, de gondoskodott róla, hogy másik kettőt kapjak egy nap alatt…
Kisdiák korom óta szívesen dolgoztam a kegytemplomnál. Mindig együtt végeztük az Úrangyalát, abbahagyva a munkát amikor megkondult a harang. Megtartó erő volt nekem, egymásért is imádkoztunk.
Egyik évben Pénzes papbácsi Szent Antal kilencedet tartott. Szentmise végén a szakácsnővel éppen arról beszélgettünk a folyósón, hogy bizony, már nem gondolnak rám ha nem vagyok jelen. Ezt meghallotta és megállt. Tudni akarta, miről beszélünk. Elmondtuk. Megígérte, mellém áll az Úrangyala imában, cserében felajánlta, csatlakozzak az esti 9-10 órai lelki imaközösségükhöz, ami már akkor népes csoport volt.
Később a déli Úrangyala a Kamilliánus Család által szintén világméretű megtartó erő lett, alapima.
Hamvazószerda volt. Valamiért bementem a Szent Kereszt plébániára. Az irodában Pénzes papbácsi fogadott, íróasztala mellett. Nagyon komornak láttam. Megkérdeztem, valami baj van? Komolyan, kissé számon kérően nézett rám és mintegy rendre utasított, hogy ma Hamvazószerda van. Meglepődtem és ösztönösen válaszoltam Neki: „A böjtöd a tiéd, de a mosolyod az enyém, mert a gyémántot sem itatóspapírral csiszolják ki!” Meglepődött a hallottakon, amit később sokszor idézett prédikációiban.
Egy alkalommal a még mindig segédlelkész Pénzes tisztelendő úr hívott telefonon. Arra kért, látogassam meg Zakariás Lenke nénit a Testvériség sugárúton, aki már négy éve nem tudja elhagyni a szobát. Elvállaltam a felkérést és menet a rétre kanyarodtam, ahol egy hatalmas csokor mezei virágot szedtem neki. Amikor Lenke néni meglátta a virágot, összecsapta a kezét és nevetve megkérdezte: honnan tudtam, hogy szereti a mezei virágot? Nem tudtam, csak feltételeztem, hogy aki négy évig a szobát nem tudja elhagyni, örülni fog egy ilyen csokornak. Ettől kezdve értékes barátság köt össze bennünket, először a „kis Caritas” gyógyszertár jött létre a lakásában, majd Kamilliánus Családunk tagja lett.
Amikor megkezdtem civil teológiai tanulmányaimat Budapesten, majd itthon is elindult, probléma lett. Borbély Gábor esperes úr talán azt hitte, nem fogok hazajönni (el se mentem…), minden áron azt akarta, hagyjam ott a Budapesti iskolát és végezzem tovább itthon. Mivel én még Nyíri Tamás professzornál felvételiztem, aki más tíz Erdélyi diákot hívott meg általam, azt mondtam, bárki hazajöhet a csapatból, de én nem. Tanácstalanságomban Pénzes papbácsihoz mentem. Azt mondta, én megbírom, készüljek fel és vizsgázzak le itthon is, akkor nem lesz senkinek semmi baja velem. Megtettem. Végül az itthoni diplomámat fogadta el a Római Camillianum, így folytathattam a tanulmányaimat a licenciátus és doktorátus felé.
1994-ben megalapítottuk a Világi Kamilliánus Családot városunkban. Mivel az ezt követő években távol voltam, nyaranta pedig lelkigyakorlatokat tartottam, az ünnepélyes felszenteléssel megvárt a Család. Erre az ünnepre már a Szent Ágoston kápolnában került sor, a felszentelést Pénzes papbácsi végezte 1997-ben. Évekig kapcsolatban voltunk vele, amíg az idő ki nem kezdte lassan a családtagokat és kezdtünk megfogyatkozni… Évente szentmisét végzett a Kamilliánus Család elhunyt halottaiért, szüleinkért és látogatott betegeinkért (Kb 130-ig még számoltuk és kiolvastuk a nevüket…). A Szent Ágoston templom építéséhez is sikerült szépen hozzájárulni a Kamilliánus Család nevében.
Amikor városunkba helyezték, egyetlen kérése volt, hogy látogathassa a kórházi betegeket. Szüleivel is összehozott a „betegség”, először az Édesapjával, majd később az Édesanyjával. Úgy éreztem, „családtagként” fogadtak… Kórházpasztorációs munkámat Pünkösdi énekes füzetekkel támogatta.
Egyik évben jött a Karácsony. Lakásomból, ami a templomra néz, láthattam, hogy az a kis „bukszus” bokor, amit télire befedtek, nagyon jó lenne egy betlehem berendezésére. Nem mertem őt megszólítani ötletemmel, a „komoly” dolgok emberét, az új templom díszítésért felelős munkatársakat kértem meg rá. Csodálkoztam, de elfogadta. Később kivilágították eredeti betlehemünket a missziós kereszt közelében, amit apró lábacskák tapostak körül a hóban, boldogan. Azóta megnőtt a labdaszerű „bukszus”, már nem kap védő fedelet télire, örökzölden köszönti az arra járókat, nyáron árnyékot tart maga körül.
A templom Építő pedig, itt talált örök „lakhelyet” magának a missziós kereszt és a hajdani betlehem előtt…
Idén, Hamvazószerdára gyönyörű hófehérbe öltözött a táj, a templomkert 1800 fája. Ha nem nyílhatnak a rózsák, kedvencei a kertben, az ég tiszta ajándéka gondoskodott méltó búcsúzásról.
Úrangyala
Kedves Világi Kamilliánus Családok, figyelem! Idei, október 13-19 között, Rómában megrendezendő nemzetközi találkozónkra készüljünk imádsággal. Legyen továbbra is mindannyiunk összekötő imádsága, ahogy régen volt, a déli Úrangyala. Ez az imádság az Úr Jézus megtestesülésének állandó újrakezdése, naponta. Ezt az imát magunkért, egymásért, Kamilliánus Családjainkért és jótevőinkért végezzük, egységbe rendeződve és élő láncot alkotva az öt Kontinens Kamilliánus Családjai között.
Híreink:
* Február 27-én, kilenc év szolgálat után elköszöntem az Erdélyi Mária Rádió műsorszerkesztésétől.
* Francisco de Macedo: http://www.aracne.tv/video/francesco-de-macedo.html
* Március 23: A Gyergyószentmiklósi Szent István plébánia meghívására a küldetéstudatról beszélek.
Áldott Nagyböjti felkészülést kívánunk Mindenkinek a Húsvét szent ünnepére!
Szeretettel, Bakó Mária Hajnalka, RO – 530 194 Csíkszereda, Hunyadi János, 45/A//27, Tel: 0040 366 10 22 55 / 0040 721 088 154 / e-mail: kamillianus@gmail.ro – Archívum: http://www.kamill.romkat.ro/ (mag) www.camillo.romkat.ro (it)