A csíkszeredai
Üzenete
XXVII. évfolyam, 286 szám, 2023 március - 200 éve született Petőfi Sándor, a magyarok nagy költője
Árpádházi Mária, nápolyi királyné
A figyelmes utazó manapság ha Nápolyba megy, nem hagyhatja ki felkeresni az ottani magyar örökséget. Ezen örökség talán legfontosabbja az a magyar királylány, aki Nápolyban királyné lett és új hazáját és Egyházát szolgálta Istentől kapott lelki, szellemi és fizikai képességeivel.
Édesapja V. István magyar király, édesanyja kun Erzsébet. A IV. Béla unokája. Születését 1254-57-re teszik a kutatók, halála napját viszont pontosan tudjuk. Idén kerek évforduló.
Mikor halt meg Mária királyné? Válasz: 1323 március 25-én.
A város,- és templomépítő királyné emlékét az évszázadok sem tudták elfeledtetni. Jellemző a magyar királylányokra és női ágú leszármazottaikra, hogy bárhova mentek országot, kultúrát építeni Európában, mindenütt maradandót alkottak minden társadalmi osztály számára, a legszegényebbektől a királyi sarjakig, akik továbbvitték a kapott örökséget.
Mária királyné működése kulcsfontosságú volt Nápolyban, különösen az 1293-as földrengés után, amikor a várost, és a klarisszák templomát, újra kellett építeni, ami az ő segítségével történt.
Hogy nevezik az olaszok a királynét? Válasz:„Magyarországi Mária”.
A magyar királyné, II. Károly király felesége, akinek hivatalos székhelye a Melfi kastélya lett, kijelölve 1284 évi házassága óta. Példás édesanya is volt, tizennégy gyermekével, aki egyaránt nevelte gyermekeit az uralkodás, az Egyház és a hétköznapi élet számára. Két fia is egyházi szolgálatra szentelte életét, egyikük püspök lett, akit később szentté avatott a Katolikus Egyház.
Hogy hívják a szentté avatott püspököt? Válasz: Toulouse-i Szent Lajos.
Férje halála után (1309) a trónt, harmadszülött fia, I. Róbert foglalja el, ő visszavonul Nápolyba, haláláig, itt is temették el az általa újjáépíttetett Santa Maria Donnaregina Vecchia templomban. A királyné monumentális síremléke a templomban, az egyetlen épen maradt Árpád-házi síremlék, amely rendkívüli művészi körültekintéssel készült: élete összefoglalója.
Ki készítette el a királyné máig fennmaradt síremlékét? Válasz: Tino di Camaino
Hála a magyar érdeklődésnek, kutató és írásos munkának, nem vesztek el a történelem kelepcéjében az értékes nápolyi örökség vallási, kulturális és régészeti kincsei, mert volt aki összegyűjtse legalább azokat, amelyek megmaradtak, hátrahagyva azt az utókornak, megbecsülésre és követésre.
Ki irt könyvet a nápolyi magyar emlékekről „Nápoly középkori magyar emlékei” címmel?
Válasz: Prokopp Mária.
Virtuális formában: https://issuu.com/krisztusvilaga
Lassan közeledik a Világi Kamilliánus Családok Nemzetközi Nagygyűlése Rómában, a Domus Fraterna Sacrofano Központban, a Vatikántól jó 20 km-re, szép és tágas környezetben.
Gondoljunk továbbra is szeretettel egymásra, akik éljük ezt a lélek-nemesitő lelkiséget.
Húsz éves az Imakönyvünk
2003 március 5-én jelent meg a kamilliánusok és betegek részére készült imagyűjteményes kötetünk, az Imakönyv. Megjelenése napján már „sikerkönyv”-nek nevezte egyik szakemberünk. Nem tévedett, az lett.
Húsz év távlatából is magam előtt látom azt a helyzetet, amelyben kialakult az imakönyv gondolata. 2000-ben végeztem betegpasztorációt a római Camillianum posztgraduális intézetben. Hazakerülésem után eltelt még pár hónap, amíg kialakult a hivatásom területe, ez pedig a kórházi betegek lelki gondozása lett, noha mindig plébániai munkára készültem. Mélyvízbe lettem dobva, ami nem ért váratlanul, mert a beteg ember lelki ápolása, bárhol is történjen, ugyanazt a törődést igényli, legfennebb más körülmények között.
Tanulmányaim végeztével a Kamilliánusok támogatása megszűnt, itthon kellett boldogulni. Isten, aki innen, Erdélyből kizökkentett pár évre, és ott, Rómában megtartott gyenge egészségem ellenére is, nem hagyott magamra visszatértem után se. Igaz. úgy mentem el itthonról tanulni, hogy visszafelé néztem amikor elindultam a vonattal, mert haza akartam jönni. Azért mentem el, hogy tudást, tapasztalatot gyűjtsek, amit haza hozok és kamatoztatom. A Gondviselő Isten megadta nekem amit kértem, ugyanis „misszióba jöttem haza és agonizáló népemet akartam szolgálni”.
A gyulafehérvári Egyházmegye Vezetősége döntötte el további sorsomat, a csíkszeredai Szent Kereszt Plébánia vállalta fel anyagi fenntartásomat, amiért mindmáig hálás vagyok. A pasztoráció megszervezését rám bízták, amit kezdetben a 91 éves Jakab Laci papbácsival végeztünk.
Amikor láttam, hogy a sok tudást, amit haza hoztam nem igazán tudom gyakorlatba ültetni, mert hiányzik hozzá a kórházi szervezettség, nem volt egyszerű helyt állni. Ember emlékezet óta a kórházainkban nem volt lelki ápolás, ráadásul szervezett formában. Az emberek még magukon viselték a letűnt kor szellemét, miszerint a vallásosságot rejteni, titkolni kell, úgy kell tenni „mintha csak”, de nem élni azt… Azon kezdtem gondolkodni, mit tudnék tenni, hogy felélesszem ezt a közömbös, sokszor ellenséges hozzáállást, hogy azok az emberek, akik még hisznek, mi több, hitüket, vallásukat szeretnék megvallani és gyakorolni a templomon kívül is, ahová gyakorlatilag be volt zárva, megtehessék a kórházakban is. Így alakult ki az imádság gondolata, ami vezérfonala lett a további szolgálatnak.
Arra gondoltam, Csíksomlyó, a Szűzanya tisztelete már kialakította az imádságos lelkületet az évszázadokon át tartó zarándoklatokkal, csodás gyógyulásokkal, rendszeres imaéletével. Elkezdtem tehát a betegektől elkérni azokat a sokszor megsárgult imalapokat, amelyekkel kórházba jöttek gyógyulásuk reményében. Ezeket számítógépre ittam és nap-nap urán gyarapodott a létszámuk. Közben természetesen barátsággá, családdá érlelődött az adakozók tábora. Imaórákon elszavalták, elimádkozták „kincseiket”. Együtt örültünk egy olyan gyűjtő-munkának, amilyenre nem emlékezett senki, hogy része lett volna benne. Mégis tudott valami új és örömteli születni azokban az időkben, amikor a betegek zöme igényelte az élő hitet, vallásosságot a kórházakban és szívesen is áldozott érte, önmagából.
Amikor 150 oldalnyi imaszöveg összegyűlt a számítógépemen, elmondtam titkomat, mert addig nem beszéltem róla, főnökömnek, Darvas Kozma József esperes úrnak. Ő, mintha csak röntgen géppel nézett volna rám, megkérdezte, hogy beírtam-e a betegek nevét, akiktől az imákat gyűjtöttem. Én, szerénykedve feleltem, miszerint nem törekedtem a tudományosságra, csupán házi használatra készítem a munkát. Főnököm nem vitatkozott velem, hanem elővette könyvtárából az Erdélyi Zsuzsanna vaskos gyűjtését, kinyitotta és megmutatta benne a saját nevét két imádságnál is. Becsuktam a szemem, mint aki víz alá merült hirtelen, és várnia kell a felemelkedéshez, majd amikor ráláttam a jövő munkájára, halkan mondtam: meglesz. És fél alatt meg is lett. A betegek, akik később visszakerültek a kórházba, érdeklődtek a saját imáik sorsa iránt, így lehetőségem nyílt bepótolni a mulasztásokat. 2003 március 5-én vettem kézbe az első kötetet.
Azóta húsz év telt el és az érdeklődés iránta, valamint „testvérei” iránt nem csökken. Hála Istennek!
Híreink:
* A Világi Kamilliánus Család Erdélyben: Huszonöt éve, 1998 március 13 óta, amikor dr. Jakubinyi György, gyulafehérvári érsek úr aláírta az erdélyi VKCs-ok hivatalos kérelmét, egyházmegyei mozgalomként működünk az Egyházmegyében.
* Idén 175-ik alkalommal ünnepeltük világszerte a szabadságunkat március 15-én. Az ünnepet még felemelőbbé tette Tircsné dr. Propper Valéria a csíkszeredai Városházán, aki Imakönyvet vitt egy betegének.
Szeretettel, Bakó Mária Hajnalka, RO – 530 194 Csíkszereda, Hunyadi János, 45/A/27, Tel: 0040 721 088 154 / e-mail: kamillianus@gmail.ro – Archívum: http://www.kamill.romkat.ro/ (mag) www.camillo.romkat.ro (it)