A csíkszeredai
Kamilliánus Család
                                                                  Üzenete

XXIX. évfolyam, 314. szám, 2025 október  -   27. Szentév + Szent Kamill gyökeres megtérése 1575-ben


Antiochiai Szent Ignác

Ignác püspököt, akit lángoló hitéért Theophorosznak, is neveztek, joggal számláljuk az apostoli atyák közé. Nem csupán azért, mert még személyesen ismerhetett több apostolt is, hanem mert kiemelkedik azok közül, akik az apostolok után következő nemzedékben folytatták az Egyház alapjainak építését. Ignác nemcsak oszlop volt az épülő Egyházban, hanem levelei által századokon át, egész a mai időkig megvilágosítja a hívők szívét. Igaz, mindössze hét levele maradt ránk, de ez a csekélynek látszó örökség cáfolhatatlanul bizonyítja Krisztus követése útjának járható voltát.
                Mit jelent a Theophorosz?                                          Válasz: Istenhordozó.

Világosan vallja mind Krisztus emberségét, mind istenségét. Támadja a dokétistákat, akik tagadták Krisztus emberi természetét és szenvedését. Velük szemben hangsúlyozza a földi Krisztust, aki született, szenvedett és meghalt. Külön kiemeli a Szűzanya méltóságát. Krisztológiáját Szent Pálra alapozza, de gazdagítja Szent János szeretetmisztikája is. Az egyházat szeretet-szövetségnek, de az áldozatbemutatás helyének, áldozati oltárnak is mondja. Az elnevezés mögött az állhat, hogy az eucharisztiát az egyház áldozatának tekinti. Ez egyben Krisztus szenvedő teste, a halál ellenszere, a halhatatlanság orvossága is.
Az épülő templom képe nála az egyház egységének képe. Ő használja először azt a kifejezést az egész közösség megnevezésére, amit mai napig használunk.
            Mi ez a kifejezés?                                                          Válasz: A katolikus egyház kifejezést.

Krisztológiájához hasonlóan misztikája is egyaránt mutatja Szent Pál és Szent János hatását: a Krisztussal való egyesülés és a benne való élet eszméjének összefonódásából születik Ignác kedvenc gondolata: Krisztus követése. Misztikája nem az egyéni lélek köré épül, hanem a liturgikus testületként működő hívő közösség a központja. Óv a pártoskodástól. Figyelmeztet az álkeresztényekre. (pogány sarlatánok és zsidózó tévtanítók). Alig idéz az Ószövetségből, Krisztocentrikus, az evangélium a fontos. A tanítványság: Isten utánzása. Ő Krisztus utánzó, amelyre teljes erejéből vágyott.
            Miben áll nála a Krisztus utánzás?                                 Válasz: A vértanúságban.

Valószínű. ismerte az Úr Jézust, akivel találkozott. A legendája elmondja róla, hogy nem csupán az egyik apostol, nevezetesen Szent János tanítványa, hanem egyenesen az evangéliumokban szereplő személy! E legenda szerint ugyanis Ignác volt az, akit Jézus a tanítványok körében magához vont, és azt mondta nekik: „Ha olyanok nem lesztek, mint ez (…), nem mentek be a mennyek országába!
            Ki ez az evangéliumi személy?                                        Válasz: A kisgyermek.

Egyik híres gondolata: "Mindent elveszíthetünk, mindentől megfoszthatnak az életben, de az, ami belül van, az a miénk marad örökké." Halála előtt magáról így beszélt: „Én Isten gabonája vagyok, és a vadállatok foga őröl, hogy tiszta kenyér lehessek…”.
Testének maradványait elküldték Antiochiába, majd visszakerült Rómába a Szent Kelemen bazilikába. Eleinte december 20-ára, azután valószínűleg elírás miatt február elsejére tették, majd a szírektől vette át a római egyház az ünnepnapját.
            Mikor van az ünnepe?                                                    Válasz: Október 17.
Harminc éves a SIPCC, Society for Intercultural Pastoral Care and Counselling/Interkulturális lelkigondozási és tanácsadási társaság
            Október 10-én ülte Düsseldorfban fennállásának harmincadik ünnepét a SIPCC, a kultúrákat, és vallásokat egymáshoz átölelő társaság. Alapítója Helmut Weiss és Klaus Temme. Helmut Weiss evangélikus lelkész, Erdély, Segesvár szülöttje, aki politikai okokból családjával korán elhagyta szülővárosát, Németországban telepedtek le.
            2003-ban tért vissza Erdélybe, látogatóba első alkalommal, a Társasággal. Kolozsváron találkozhattunk a 2001-ben megalapított négy magyar történelmi egyház kórházlelkészeivel, ismerkedhettünk egymás hivatásával. Hála Istennek, a barátság mindmáig fennmaradt, az idők viszontagságai ellenére is. Az elmúlt években sokszor lehettem a vendégük, különféle témákban, Európa nagyvárosaiban, élvezhettem vendégszeretetüket. Hálás szívvel gondolok vissza ezen időkre.
            Most online kapcsolatban lehettem jelen a szimpóziumon, röviden összefoglalva a legfontosabb mondanivalókat. Örömmel láthattam néhány régi arcot, akivel találkozhattam személyesen is, ugyanakkor sok új arcot, akikkel a Társaság szövetségre lépett.
            Isten áldása kísérje őket, hogy tudják megvalósítani kitűzött nemes feladataikat!

Magyarok Nagyasszonya
        Az ünnep október 8-ám van, idén hétköznapra esett, ezért 12-én, vasárnap volt megtartva a búcsú a csomortáni templomban. Felemelő ünnep volt, a szentmisét Ft. Tamás József ny. püspök mutatta be, Ft. Csíki Szabolcs, Delne-Pálfalva plébánosa mondott szentbeszédet a türelembe, alázatba öltöztetett „jól látásról”, empátiáról, és ennek hiányáról. A jó házigazda plébánosunk szerény agapéval ugyan, de megvendégelte újból a zsúfolásig telt templom híveit. Hála legyen a Magyarok Nagyasszonyának!

Elsőáldozók találkozója
A csomortáni szentmise után, azonnal indultam “az elsőáldozók találkozójára, Csíksomlyóra, akik a plébánia templomban vettek részt a szentmisén, utána pedig a szokott helyen, a Várdomb Panzióba mentek, közös ebédre. Noha késve, de még időben utol értem őket és együtt tölthettünk egy kis időt, amibe belesűrítettük az egész napot. Hála András Misikének, a kitartó szervezésért.

Krasznahorkai László, a legújebb magyar irodalmi Nobeldíjas: https://hu.wikipedia.org/wiki/Krasznahorkai_L%C3%A1szl%C3%B3

 

A Miskolci Tircsné Dr. Propper Valéria nyitotta az idei évadot október 17-én „A honfoglalás előttől az Európai Unió utánig” 2006-ban indult előadás sorozatot, „A Hunyadi kor hősei és hősies asszonyai” címmel. Ez volt a tizenkilencedik előadása Csíkszeredában, most, a Mikó várban.

Harminchat év után, szeptember 21-én Szatmárnémetiben találkozhattam a keresztfiammal, Sz-O. Zoltánnal. Felkerestük a Kis Szent Teréz templomot, ahol kereszteltük. Kegyelmi nap volt.
Santuario San Camillo de Lellis bejegyzése: https://www.facebook.com/share/1BCErp9TB1/
Palma cikke: https://unito.webex.com/unito/j.php?MTID=m2af3b1961b3be745287a6f2722ff3a10

Híreink:
* Október a rózsafüzér hónapja. Csomortánban minden csütörtökön tiszteljük meg a Szűzanyát.
* Folytatódnak a hétfői csendes szentségimádások. Balzsam a léleknek, éltető csendes jelenlét…
   Kamilliánus Családunkból ketten, Brugger Magdikánkkal rendszeresen jelen tudunk lenni.
* Tíz éve költöztem be a csomortáni kis lakásomba. Hála Istennek a kegyelmi helyért és életért.
* Elkészült a síremlékem, rajta az életmottómmal: „Agonizáló népemet szolgáltam…”


Szeretettel, Bakó Mária Hajnalka, RO – 530 194 Csíkszereda, Hunyadi János, 45/A/27, Tel: 0040 721 088 154 / e-mail:  kamillianus@gmail.roArchívum: http://www.kamill.romkat.ro/ (mag) www.camillo.romkat.ro (it)


<< 2025 novemberi ÜZENET

2025 szeptemberi ÜZENET > >


A csíkszeredai Kamilliánus Család Üzenete

Il Messaggio della Famiglia Camilliana di Csíkszereda