Kamilliánus Család Üzenete 2002 április

Ez a lapszámunk az ötvenedik szám. Ilyenkor eszünkbe jut az indulás, annak körülményei, a megtett út és annak örömei és fáradalmai.

Nem tehetek mást, mint szívből köszönetet mondjak a budapesti Dr. Simon Ernönének, Éva-anyámnak, aki 1997 decemberében megadta a gyújtást, hogy beinduljon havi értesítőnk. Első lapszámunk 1997 Szent Család vasárnapjára jelent meg.

Éva-anyám volt az, aki hajdani Kamilliánus Család-szervezőként Budapesten meghívott engem is ebbe a tevékenységbe, de nemcsak meghívott, hanem nyomon is követte sorsom alakulását. Ö volt az, aki felvetette a gondolatot római tanulmányi ösztöndíjam kieszközléséhez és a hosszú és néha a lehetetlennel harcoló évek alatt végig, anyaként védte a bennem sarjadozó "kis virágot", amelyet Szent Kamill kertje számára akart felnövelni.

1997 nyarán, súlyos szívműtéten esett át, a további látványos Kamilliánus Családszervezés lehetetlenné vált számára, annál hatékonyabban dolgozott viszont a lelki élet gyarapításán a kamilliánus lelkiség művelésén. Műtétje után én voltam az, aki "parancsként" adtam vissza neki az életért való küzdelem kötelességét, és azzal bíztattam, hogy meg kell érnie nemcsak azt, hogy római tanulmányaimat befejezzem a Jó Isten segítségével, de azt is, hogy meg kell látnia közös munkánk eredményét is. És Istennek hála, megértük.

Bevallom, hogy az elmúlt évek alatt nem is egyszer volt olyan kísértésem, hogy hagyjam abba Üzenetünk szerkesztését. Sok olyan nehézségbe ütköztem, amely letörte lelkesedésemet, elhomályosította céljaim látását. Egy alkalommal bevallottam neki szándékomat. A válasza rövid volt: "Szó sincs róla". Ezen túl a legmélyebb holtpontokon az ö akarata vezetett át. Immár nem bántott, ha azokat, akiket a legközelebb éreztem magamhoz nem érdekelte a munkám, megsejtettem valami fényt, túl az emberi horizonton és ahhoz méreteztem erőfeszítéseimet.

1998 januárjától rendszeresen lefordítottam olasz nyelvre, mert kiderült, hogy átléptük határainkat, olaszul értő barátaink nem rejtették el nagyrabecsülésüket csekélynek látszó, de mégis sokatmondó Üzenetünkért. Így Európa több országába eljutottunk, de Keletre és Amerikába is.

Talán a legnagyobb tisztelet az, hogy a római Kamilliánus Anyaház megkérte minden megjelent számunkat, hogy hozzáférhetővé tegye a központi levéltár számára.

Most, az ötvenedik szám megjelenése alkalmából hálás köszönetemet szeretném kifejezni mindazoknak, akik szeretettel bátorítottak, méltányolták törekvéseinket, erkölcsileg és anyagilag segítettek Üzenetünk megjelenésében.

Nem tudok név szerint mindenkit felsorolni, de aki egy jó szándékú gondolattal is támogatott, annak szívből köszönöm.

Húsz éve annak, hogy Ft. Écsy László János, az erdélyi Ferencrend provinciális atyja elköltözött közülünk. Fehérvasárnapot követő hétfő volt, amikorra beérett a halál vadászata, pálcát tört emberi élete fölött. Halála körülményeit jobb volt nem tisztázni.

Ki volt ez a rendkívüli ember az én számomra a serdülőkor és felnőtté válás időszakában?

A válasz felragyogott már életében, de hiánya tanított meg folytatni egyedül is az együtt megkezdett utat.

János atya igen magasra emelte a mércét, nem az én számomra, hanem saját példaadása által, egyszóval: nemességével kötelezett az emberi méltóságra. Eszménykép volt egy olyan világban, amikor a természetfeletti jóság nem tartozott a polgári élet mindennapjaihoz.

Amit a legjobban csodáltam benne, az volt, hogy mindenkivel úgy beszélt, hogy az illető azt érezhette magáról: csak én vagyok fontos most neki.

Megtanított elfogadni: egyszer adni akart nekem egy újszövetséget. Szerényen bevallottam, hogy már van otthon, lenne szíves odaadni valakinek, akinek nincsen. Megfeddett, és megkérdezte, hogy nincs nekem egy barátnőm, akinek örömet szerezhetnék vele? Megértettem. Azóta mindent elfogadok, mert előbb-utóbb kerül valaki, akinek valóban örömet szerezhetek.

Számon tartott: egy alkalommal Amerikába utazott. Megkérdezte, mit hozzon nekem? Egy rend klasszikus gitárhúrt kértem, de arra gondoltam, hogy nem lesz ideje valamit is beszerezni, hiszen sokan, sokmindent kértek tőle. A legnagyobb meglepetésemre, hozott.

Hiszem, hogy beváltotta ígéretét, amit gyászjelentőjére írtak: "Ne búsuljatok! Halálommal csak nyertek: odafönn jobban használhatok nektek!"

Felismerni Jézust minden élethelyzetben: a kisdedben nevetőt, az ifjú erőt, az Istenben tanítót, a gyógyítót, a kereszten szenvedőt és a Feltámadottat, aki így köszönt: "Békesség nektek!"

Elérkezett/ a te ölelésed,/ szeretetteljes és gyöngéd,/ összetéveszthetetlen,/ éltető eső/ a várakozó földnek,/ gyógyír/ az ártatlan sebeken,/ titkos jubileum/ annak, aki szeret téged,/ Élet Atyja.

"Kijavítható hibák vannak, de megengedett hibák nincsenek". "Oszd meg a gazdagságodat, hogy gazdagabb légy" (Kézirat).

* hálás szívvel köszönjük, különösen az elhagyott gyerekek nevében a Rosenheim-i Katolikus Nőszövetségnek (Katholische Frauengeheimschaft), nemes lelkű ajándékát, amivel a csíkszeredai Nagykórház gyermek osztálya számára ezer darab pelenkát készíthetünk. Idáig elkészült 250.

Szeretettel,

Bakó Mária Hajnalka, R - 4 100 Csíkszereda, Gyermek sétány 1/A/3, Tel: 0040 66 116-830