---

               A csíkszeredai

Kamilliánus Család
                                                                  Üzenete

A kiégés/burnout szindróma

A burnout/kiégés jelenségének kialakulása: kialszik a láng

1. Egy fiatal betegápolóra általában a kezdeti lelkesedés jellemző. Mindent lendületesen végez, nem riad vissza semmitől, nincsenek programok, mindennek meg akar felelni, minden érdekli, örömét leli a tevékenységben...

2. Egy bizonyos idő elételtével viszont jelentkeznek a fáradtság első jelei. Úgy tűnik, mintha üresben járna, forogna egy helyben. Lelkesedésének gyors csörgedezése mintha megrekedt volna a völgyben, egy stagnálási állapot következik be. A befektetett munka nem váltja be a hozzá fűzött ígéreteket. A hivatás, ami az elején ügy tűnt, hogy minden űrt betölt, már nem ad megfelelő sikerélményt. A betegápoló fáradtsága fokozódik, panaszkodni kezd, és jelentkeznek az ingerlékenység első jelei.

3. A frusztráció érzése kidugja a fejét. A helyzet korántsem fényes, azok az ideális tervek, amelyek az elején olyan nagy lendületet adtak, most utópiaként tűnnek. Az akadályok legyőzhetetlenekké válnak. A betegápoló nem halad előre abban, amit vállal, megreked maga körül. A valóság és a megálmodott élet eltávolodnak egymástól, és az űr behozhatatlannak tűnik. A frusztrációhoz, és a kiábrándultsághoz bejön még a csődbejutottság érzése és önértékelése darabokra törik. Az önmagával szembeni professzionális képességben való kételkedés érzésétől eljut a munkája iránti kételkedésig.

Felteszi a kérdést magának: "ki vagyok én?", de választ csak saját kérdése visszhangja ad. Az az érzés keríti uralmába, hogy senkinek sem használ, hogy nem ér semmit. Jelentkeznek az aggodalom jelei, a félelem a jövőtől, néha kisebb pszichoszomatikus zavarok mutatkoznak, miközben a tehetetlenség érzése tör előre, és az a szándék kezd teret hódítani, hogy kerülje el a kezdeményezéseket, hogy félre vonuljon azért, hogy elhárítsa azokat az eseteket, amikor segítséget kérnek tőle, de el akarja kerülni a saját munkatársait is.

Úgy érzi, hogy már nem ura saját helyzeté­nek, elvesztette a talajt a lába alól. Ez a felismerés a ki­égés jelensége kialakulásának központi problémaköre, a leg­érzékenyebb pillanata a krízisnek.

Egy olyan útkereszteződéshez érkezett, ahol választás előtt áll: egyrészt változás következhet be fejlődésében a nagykorúság irányában, ami új utakat és lehetőségeket nyithat meg, másrészt fordulhat a visszavonulás, az érdektelenség és apátia irányába is.

4. Ha a krízis nem oldódik meg kreatív módon, bekövetkezik az apátia fázisa. A lelkesedés tüze kialudt, már nem maradt más, hátra csak a hamu. Kapcsolatai elszemélytelenednek, hidegek, egyformák lesznek. A többiek csak terhére vannak. Az empatikus képesség távol áll tőle.

Elérkezett az a pillanat, amikor elszakad érzelmileg környezetétől és a saját hivatásától. A munka, nyomasztóvá és értelmetlenné válik. Állandóan az az érzés uralkodik rajta, mintha csapdába esett volna, szenved, de nem tud szabadulni. Immár azt keresi, hogy minél kevesebben dolgozzon. Valahogy elvan. Csak a hónap vége a fontos.

Megszületik a munkahelycsere vágyának fantáziája. Ebben az állapotban, semmi sem megy jól, sem a hivatás, sem a magánélet és az egészsége is kezdte hallatni szavát, természetesen különféle pszichoszomatikus jelek formájában, amit környezete számlájára ír fel, azt hibáztatja.

Mindenképpen megpróbál valamilyen kibúvót keresni a lehetetlen helyzetből: ha másképpen nem megy, a fantáziálásban. A fűszálba is kapaszkodik, hogy túlélje a kialakult furcsa helyzetet. A hobby fontosabb lesz, mint saját hivatása. Ezzel elérkeztünk a "szakmai halálhoz".

(V.ö. BRUSCO A., SANDRIN L., Il cappellano d'ospedale - Disagi e nuove opportunità, Ed. Camilliane, Torino 1993, p. 39ss)

Kórházpasztoráció Csíkszeredában

Az elmúlt időben nem esett szó a kórházi betegek lelki ellátásáról, ezért most felújítanánk ennek a szolgálatnak a híreit is. 2000 december elseje óta a csíkszeredai kórházakban rendszeres pasztorációs ellátás folyik. Kezdetben csak egy szociális testvér kolléganőmmel voltunk a hídverők, 2002 januárjától kinevezett kórházlelkésszel dolgozunk. Így az evangelizáció elsőbbségével élve a szentségek rendszeres kiszolgáltatása is rendszeresítve van.

Kolléganőm, jelenleg Nagy Gy. Enikő Zelma szociális testvér az ideggyógyászatot, belgyógyászatot, sebészetet a Megyei Nagykórházban és fül-orr-gégét és fizioterápiás osztályokat látogatja, én a kardiológia, nőgyógyászat, szülészet, újszülött osztály, gyermekosztályt a Megyei Nagykórházban, és szemészet, bőrgyógyászat és elmegyógyászati osztályokat a Régi Kórházban.

A rendszeres beteg-látogatások mellett rendszeres imaórákat tartok mindkét kórházban, programszerűen, ami ki van függesztve azokban az ebédlőkben, ahol imádkozni gyűlünk össze: a nőgyógyászat-kardiológia ebédlőjében, a Nagykórházban, és a bőrgyógyászaton a Régi Kórházban. A Nagykórházban szerda 15,30-tól és péntek 18,00 órától vannak az imaórák, a Régiben kedden 19,00 órától és csütörtök 15,30 órától. Szerdán és csütörtökön gyóntatás is van a megfelelő kórházban. Egy-egy imaóra általában másfél órát tart, de sokszor ennél többet is, a betegek igényeinek megfelelően.

Minden vasárnap valamelyik kórházban, felváltva szentmise is van.

Imaóráinkra, a kórházi szentmisékre szívesen bejönnek a látogatók, ha idejük engedi a szolgálatos ápolók, de szívesen eljönnek régi betegek és olyanok is, akiket érdekel a betegek ügye.

A Kamilliánus Családunk találkozóit is sokszor oldottuk meg a kórházi betegekkel együtt, az elmúlt hónapokban pedig rendszeresítettük, hiszen az alapító Szent Kamill azt mondta, hogy a jó betegápolónak a beteg mellett van a helye. Nagyszerű lehetőség a Kamilliánusok számára városunkban, hogy ilyen sok imalehetőség nyílik a betegekkel együtt imádkozni, velük és értük lenni együtt a lelkiségben.

Híreink:

* Hálás szívvel köszönjük a Hargita Kulturális Központnak Imakönyvünk kiadásához adott támogatását;

* jún 16-20 között Nemzetközi Konferencia Kolozsváron kórházlelkészeknek;