A csíkszeredai
Üzenete
XIII. évf. 134. szám, 2009 október
Október, a Rózsafüzér és a missziók hónapja
Damján atya (1840-1889) Krisztus örömével a leprások között
Állandóan tettre kész Isten ügyéért
Szülei őt nem taníttatták, bátyja viszont egy missziós társaság tagjaként papnak készült. Bátyját jött meglátogatni az ifjú József (akkor még így hívták a későbbi Damján atyát), családi nevén De Veuster (dövőszter). Annyira megtetszett neki a misszionárius élet, ez az Isten szeretetéből fakadó hősi életforma, hogy közébük állt, mindjárt ott is maradt. Mivel a középiskolai koron túl volt már, nem papnak, hanem segítőtestvérnek szánták. Szíve vágya a papság volt. Ezért – bár elfogadta a beosztást -- titokban tanult. Végül elérte, hogy papjelöltté lett. Itt a missziós társaságban a Damján nevet kapta (Demjénnek is mondják). Amikor bátyját el akarták küldeni a misszióba, az hirtelen súlyosan megbetegedett. Damján gyorsan határozott. Kérte, hogy ő mehessen bátyja helyett. Így is történt. A Csendes-óceán egy kis szigetére került, ahol nemsokára pappá szentelték.
Ezen a csendes-óceáni szigeten működött kilenc egyhangú éven át. Kunyhóban lakott, kunyhóban misézett. Amikor faluról falura lovagolt, nyeregtáskában tartotta misefelszerelését. Úgy élt, mint sok tízezer más misszionárius...
Egy alkalommal (1873) a missziós püspök arról panaszkodott, hogy paphiány miatt senkit sem tud a Molokai szigetre küldeni a leprások közé. Damján atya megragadta az első kínálkozó alkalmat. Amikor újabb hithirdetők érkeztek, azonnal ajánlkozott: Én szívesen elmennék a leprások közé. Olyan könnyed természetességgel vállalkozott erre a feladatra, mintha csak kirándulásra jelentkezett volna. Pedig így, elevenen rothadó emberek közé zárkózik. A legközelebbi kis hajóval elindult. Az utasok újonnan érkezett leprások voltak. A hajón csak ő volt egészséges. A kormány Molokai szigetére száműzte a leprásokat, mert a társadalom félt tőlük.
A leprások között
Damján atya 33 éves korában lépett a leprások földjére. Három héten át a puszta földön, egy fa tövében aludt, mert jobb hely nem akadt számára. A betegek közt terjedő bűzt kezdetben csak úgy tudta elviselni, hogy égő cigarettával lépett közéjük. Később már félelem és undor nélkül nyúlt rothadó végtagjaikhoz. Tudatosan vállalta sorsukat. Nem riadt vissza attól, hogy megkaphatja a bajt. Őelőtte is működött itt pap, de Damján atyából jobban kiérezték Krisztus szeretetét. A leprások addig úgy érezték, hogy nekik már minden mindegy: részegeskedéssel, tobzódó mulatozással és erkölcstelenséggel próbálták elviselhetővé tenni keserű sorsukat. Damján atya szavára készséggel segítettek barakkokat építeni. Aztán kibővítették a kórházat és saját maguknak is emberibb lakást építettek. Énekelni, ministrálni tanultak. Damján atya még zenekart is szervezett azokból, akiknek még maradt használható ujjuk. Amikor a püspök bérmálni jött, már rendezett viszonyokat talált, énekkel várták. Az ének rekedtes volt a roncsolt hangszálaktól, csak Damján atya hangja csengett tisztán. Újságírók, sőt protestáns lelkipásztorok is felfigyeltek Damján atyára. Angliában valósággal népszerű lett. Protestáns lelkészek gyűjtést rendeztek Damján atya leprásai számára. Egy Dutton nevű amerikai katonatisztre oly mély hatást gyakorolt Damján atya működése, hogy katolikussá lett és beállt segítőtársának.
Leprás a leprásokkal
Itteni működésének harmadik évétől Damján atya testén gyanús fehér foltok mutatkoztak, melyek később megint eltűntek. A lepra távoli jelei. Még nem lett volna késő menekülni a szigetről. Ő azonban maradt. A tizenegyedik évben aztán kitört rajta a lepra. Egy fáradságos út után lábvizet készített magának. Lábával próbálgatta, s úgy találta, hogy nem forró. Amikor a kezével nyúlt a vízbe, leforrázta magát. Ebből észrevette, hogy a lába érzéketlen. Ez biztos jele a leprának. Megdöbbent, elsápadt, szíve hevesen kezdett dobogni. Mindig számított erre a percre, de most, hogy bekövetkezett, mégis megrendült. Még lett volna remény a gyógyulásra, ha speciális kórházba megy. De nem hagyta el leprásait. Protestáns gyermekek Damján atya utolsó karácsonyára (1888-ban) ajándékot küldtek. Egy könyv címlapjára ezt írták: ,,Boldogok az irgalmasok, mert majd nekik is irgalmaznak.” Ő pedig válaszképpen az ajándékot hozó férfi Szentírásába ezt írta: ,,Beteg voltam, és meglátogattatok!'” 1889-ben halt meg. „Boldogabb halált, sohasem láttam!'”- írta egy szemtanú Damján atya haláláról. Ama fa alá temették, amely alatt az első három hét éjszakáit töltötte.
Vannak undort keltő betegségek. Damján atya példája arra tanít, hogy betegeink mellett a szolgálatokat is készségesen lássuk el. A gyógyíthatatlan beteg ne úgy érezze, hogy útjában van valakinek! Testi fogyatékosságai miatt meg ne vessünk senkit, azt vele ne éreztessük. Légy kedves ahhoz, akit testi fogyatékossága miatt mások megvetnek (http://www.piar.hu/pazmany/konyvek/krttor01.txt).
Új misszió
A Jó Isten kegyelméből rendkívüli megbízatást kaptam: Prof. Dr. Angelo Brusco atya, volt római tanárom, a hajdani Kamilliánus Rendfőnök, a nyári Leuven-i konferencián felkért, hogy fordítsam le legutóbb megjelent könyvét. A könyv, a betegpasztoráció gyakorlati kézikönyve, kurzus anyagunk volt, amit gyökeresen átdolgozott mai formájára. 284 oldal, 26 fejezetből áll, és a betegek pszicho-teolódiai szolgálatában kalauzol el, bemutatva a lelki ápolás legalapvetőbb és egyben legfontosabb tudnivalóit. Jó lenne, ha elkészülhetne 2010 tavaszára, Szent Kamill 460-ik születésnapjára. Kérem, aki tudja, támogassa imáival ezt az új missziót!
Imakérés
Papjainknak szentelt évünk van. Aki teheti, mindenkit szeretettel és tisztelettel kérek, imádkozzon Mihály Zoltán, fiatal lelkipásztorunk felgyógyulásáért, aki jelenleg a budapesti Baleseti Kórházban fekszik, súlyos állapotban. A Jó Isten, ha nekünk szánta, adja vissza őt nekünk!
Hírek:
* Istennek legyen hála, nagyon szépen zajlott le a jubileumi zarándoklat Gyulafehérvárra. Az ünnep méltóságát a különleges pápai küldött, Franc Rodé szlovén bíboros, az igazi nyelvtörvénnyel tette megtisztelővé: magyarul köszöntötte az egybegyűlt zarándokokat és a latin szentmise magyarul végezhető részeit is hozzánk szólva, Magyarul végezte. Köszönjük szeretete rendkívüli gesztusát!
Szentmise után, fiatal lelkipásztorunkat, Mihály Zoltánt, aki nemrég balesetet szenvedett, Márton Áron, Erdély nagy püspöke közbenjárásába ajánlottam, a Nagy Püspök sírjánál,
* Okt. 12: Kedves Renáta két éves. A Jó Isten tartsa meg sz ü leivel egy ütt , szeretetben, boldogságban!
* Emilke ismét örömet szerzett szüleinek és Kamilliánus Családunknak: a diák olimpián súlydobásból ezüstérmes lett, a bicikli versenyen pedig (Csíkszereda-Szenmárton-Simon úton) 4-ik lett, Krisztinka, a nővére pedig az iskolanapokon, a tudományos ülésszakon két első díjat szerzett, angol és román dolgozataival. Az angolnál az Emilke Koreai útjáról szerzett képek és tárgyak is segítettek.
* Okt. 25 (vasárnap): kamilliánus lelki nap, találkozás lélekben a déli harangszó imádkozásakor,
* November 2-8 k ö z ö tt Csíksomlyón kamilliánus lelkigyakorlat Alfréd/Frédi és Csaba testvérrel.
***************************************************************************
Szeretettel, Bakó Mária Hajnalka, RO – 530 194 Csíkszereda, Hunyadi János, 45/A/27, Tel: 0040 366 10 22 55 / 0040 721 088 154 / e-mail: mariabako@hr.astral.ro Az összes előző lapszám megtekintése: http://www.hhrf.org/gyrke/uzenet