A csíkszeredai
Üzenete
XVI. évf. 169. szám, 2012 szeptember
A Gondviselés ölelésében – Anyáim
A Gondviselés úgy hozta, hogy életem útját földi őrzőangyalok irányítsák. Ehhez elsősorban rábízott az Édesanyámra, majd amikor új utakra terelt, amelyekre Édesanyám nem tudott elkísérni, újabb “anyákkal” áldott meg.
Anyáim mindenike egy-egy rendkívüli alkalomhoz és helyzethez kötődik, amelyek megoldása talán az Úristentől kapott feladatukként is értelmezhető, viszont az én életemben kulcsfontosságú szereppel bíró. A Jó Isten rendkívüli kegyelméből öt ilyen anyukát mondhatok magaménak, akik ki is fejezik fogadott anyaságuk méltóságát.
Az első két ajándék-anyukámat Budapesten kaptam. Régi személyes barátság köti össze őket, így találkozhattunk. Most róluk szólnék.
Budapesti tanulmányéveim alatt sokan mellém álltak, befogadtak, segítettek, ki ahogyan tudott, a maga jóságával „szolgálta céljaimat”. A Gondviselés vezette lépteinket egymás felé, ami „véletlenszerűnek” tűnt, de Isten tervében azt hiszem, nincsenek véletlenek. Ezek megmagyarázhatatlan mivolta teszi igazán széppé és értékessé az emberi ráhagyatkozást a Szentlélek szárnyaira. Ezen szárnyaltam én is.
Húsz évvel ezelőtt történt, 1992 szeptemberében Mária nevenapja előtt, amikor sürgős telefonhívást kaptam Herpy Máriától, akivel már elkezdődött barátságunk kiépülése. Nem hagyott időt a gondolkodásra, határozottan felszólított: „Ne kérdezzél semmit, készüljél és gyere, az időpont: szeptember 12”. Azt azért elmondta, hogy Máriás Lajos atya lelkigyakorlatáról van szó, aki lefordította magyarra Bossis Gabriella naplóját, az Ő meg én-t. Nem kérdeztem semmit, megszerveztem az utazás lehetőségét, készültem és mentem. Nem egyedül, mert akkorra már felvállaltam „neveltlányom” sorsát és így őt is magammal vittem. Abban az évben vezettem le a Szentháromságról tartott lelkigyakorlatomat felnőtt fiataloknak, aminek nagy sikere volt a fiatalok szemében, arra gondoltam, elvinném a lelkigyakorlat vázlatát, bemutatnám az atyának, megkérném értékelje ki a munkámat, hiszen nem volt itthon olyan szellemi partnerem, aki ezt megtehette volna. Tudtam, hogy dogmatikailag jól építettem fel, gyakorlati megoldásai is helytállóak, de mindig szerettem, ha egy nálamnál „okosabb” ránéz a dolgaimra, nyugodtabb voltam így.
A budapesti lelkigyakorlat néhány napos volt, zártkörű, kevés létszámmal, védett körülmények között, a Mária lakásán, ami lehetővé tette az elmélyülést, a lelkiekre való odafigyelést. Egyik este aztán sor kerülhetett a párbeszédre „Öcsi bácsival”, ahogy a lelki családon belül az atyát hívtuk. Ott ültem a kis sámlin az atya lábai előtt. A bemutató hosszúra nyúlt, sok kérdés vetődött fel, sok apró részletet tárgyaltunk ki mélyremenően. A lelkigyakorlatozó csoport érdeklődéssel figyelt, én pedig beleadtam szívem-lelkem a legszentebb dologba: hogyan sikerült a fiatalokkal megismertetni és megszerettetni a Szentháromság misztériumát a mindennapi imaélet gyakorlatában. A tét nem volt kicsi. Kiderült, hogy a Szentháromság olyan átfogó és magasan szárnyaló valóság, hogy csak egyenkéntre lebontva lehet megközelíteni. A döbbenetet a négyes kiscsoportok létrehozása oldotta meg. Olyan képeket vágtam átlósan fel négy darabba, amelynek alján volt egy tanítás. Négy háromszög jött ki minden képből, ebből állt össze egy kiscsoport. A felső háromszög az Atya, a két középső a Fiú és a Szentlélek, alul pedig, amelyen az írás állt, a Szűzanyáé volt. A négy háromszög tehát a Szentháromságot adta ki, annak szentségházával, a Szűzanyával. Ez a felosztás a kapcsolatokat világította meg és fedte fel, ki, kivel van szorosabb kapcsolatban vagy kire nem fordít elegendő figyelmet. Amint így magyaráztam Öcsi bácsinak, jövendő Éva-anyám, Dr. Simon Ernőné (Simon András grafikus édesanyja), akit ezen a lelkigyakorlaton ismertem meg, a szívébe fogadott és meghívott a kamilliánus mozgalomba. Később ő gondolta tovább életutamat Róma felé, majd együtt terveztük meg a csíkszeredai Kamilliánus Család Üzenete megjelentetését is. Oroszlánrész jutott neki az értem folytatott küzdelmekben, anyaoroszlánként védett és harcolt értem.
Herpy Mária, a kifinomult lelkiélet harmatával éltetett mindvégig, keze által formálódtam a csendes visszafogottságra, alázatra, szelídségre, állhatatosságra.
A Gondviselés által mindmáig fenntartják anyai tisztségüket életemben. Húsz év áldozatos szeretetéért mondok nekik köszönetet és a hálámat fejezem ki a Gondviselésnek.
Az ünnep : 2012 Szeptember 8-án, Kisboldogasszony napján megünnepelhettük azt a napot, amelyre mindhárman szívvel-lélekkel vártunk. Az együttlét örömét növelte a Simon András jelenléte. Mint húsz évvel ezelőtt, most is a Herpy Mária lakása adott otthont az ünnepnek. Magasztos érzéssel készültünk a találkozásra és megadatott, hogy az egész napot együtt tölthessük. Megállapítottuk, hogy soha nem tudtunk enni időt együtt tölteni, mert soha nem jutott ilyen sok idő magunkra. Most viszont mintha csak Vajda János kedves verse, a Húsz év múlva súgta volna az ütemet, a „csendes szívem többé nem ég” jegyében megszépült a jelen, noha oly lázas várakozás előzte is meg. „Ünneplőbe öltöztettük a szívünket” Kis hercegként a találkozásra és a lélek leheletfinom harmóniájában hangolódtunk egymása, mint aki „simogatja a szép Napkorongot”.
Húsz év napfényes és árnyékos évét öleltük át hol megkönnyezve, hol pedig megmosolyogva az öreg bölcsek tudásával egy-egy eseményt. Húsz év alatt minden volt, napfény és árnyék egyaránt, kellett vigasztalni és helytállni. Bőségben jutott az elismerésből, az önfeledt vidám együttlétből is. Volt esemény, amit a legapróbb részletekig újból átvizsgáltunk, mert jó volt emlékezni annak minden mozzanatára, volt amit összegezve, húsz év bölcsessége segítségével éltünk át újra.
Mindenki sajátos ajándékot készített erre az ünnepre. Mária, a húsz évvel ezelőtti útkezdés szimbólumait tette az ünnep középpontjába, a töviskoszorút és a porcellán rózsát, idézve a pálos Imre Csanád atyát, aki szintén jelen volt a húsz évvel ezelőtti lelkigyakorlat nyitányán: „Apostoli küldetéshez apostoli szenvedés jár”. Éva-anyám az élet albuma „Szentek közössége” VI. kötetében mutatta be a hármunkra vonatkozó legfontosabb mozzanatait, én pedig, mintha csak erre az ünnepre kaptam volna ajándékba, Magyar állampolgárságom, honosítási okmányát mutathattam be két, Anya-országi, magyar állampolgár „anyámnak”. Hálatelt szívvel köszöntünk el egymástól.
Híreink :
* Szeptember 11-12-én csíkszeredai „védnöke” voltam a „Tengertől tengerig” – Dr. Téglásy Imre (Budapest) vezette Élet-védő zarándoklatnak. Meglátogattuk a kórházakat, majd éppen az őszi búcsú alkalmával találkozhatott a czestochowai magyar pálosok kegyképe, a jól ismert „Fekete Madonna” a csíksomlyói Szűzanyával a kegytemplomban. A kegyképen a Szűzanya és a Kis Jézus a magyar királyok szokásos liliom díszítésű palástját viselik.
* Hagyományőrző jegyespárral (Zsuzsa és István) ajándékozott meg a Jó Isten, hála értük!
* Szeptember 17: szőkefalvi zarándoklat.
* Szeptember 21-22: „Együtt a fogyatékkal élőkért” címmel Caritas konferencia Csíksomlyón
* Isko lás gyerekeinknek és tanítóiknak szeretettel kívánunk jó tanulást, kitartást, sikert és áldást!
***************************************************************************
Szeretettel, Bakó Mária Hajnalka, RO – 530 194 Csíkszereda, Hunyadi János, 45/A/27, Tel: 0040 366 10 22 55 / 0040 721 088 154 / email: mariabako@hr.astral.ro , honlap: kamill.romkat.ro