A csíkszeredai
Üzenete
XVII. évf. 173. szám, 2013 január
In memoriam: Dr. Simon Ernőné, Éva-anyám
2013 január 8-án, hosszas betegség, de rövid szenvedés után, csendesen elköltözött. 83 évet élt.
Alig három hónapja írtam Róla, a szeptemberi Üzenet-számban, amikor találkozásunk XX. évfordulóját ünnepeltük „Anyáimmal”, Dr. Simon Ernőné, Éva-anyámmal és Herpy Máriával, a Mária budapesti lakásán, ahol először találkoztunk. Ekkor fogalmaztam Róla így: „Oroszlánrész jutott neki az értem folytatott küzdelmekben, anyaoroszlánként védett és harcolt értem.” Igen, mert amint összegeztem húsz év együttes küzdelmét, ez a megnevezés nyert a legkifejezőbb jelentést számára, Aki önmagát nem sajnálva vállvetve harcolt és nem hagyta addig, amíg diadalra nem vitte védencei sorskérdéseit. Többes számban beszélek, mert sokakat felkarolt drága Családja mellett, megteremtve mindenkinek a betevő finomságot, nemcsak a falatot, bátorítást, vigasztalást, az otthon melegét.
Kitűnő kezdeményező volt, lelkes a végtelenségig, amit átragasztott a szegény, néha szerencsétlenül előtte megálló csüggedt útkeresőre is, lendülettel, mint aki a Szentlélek szárnyait nemcsak bérbe vette örök lejárattal, hanem uralni is tudja, és főképpen „tolmácsolni”. Olyan végleteket volt képes átölelni, amely előtt mindig csodálattal álltam meg: a küzdő, nemes célokért, az igazságért harcoló Anyaoroszlán olykor angyallá szelídült: nevetve nevelt és tanulva tanított. Egészséges humora és finom cinizmusa megfűszerezte az együttlétet és az együtt munkálkodást.
Most, mintha csak folytatnám a szeptemberi Üzenet írását, egy olyan eseményt szeretnék felidézni, ami számomra is túl a meglepetésen, a meghatottságon, „világító jel”, erőforrás marad amíg emlékezni tudok Rá…
1997 nyarán történt, Zalaegerszegen, Szívsebészeti Klinikán, ahol Dr. Papp Lajos szívsebész professzor megműtötte. Az igazi Anyaoroszlánnak nem csoda, ha meghasad a szíve a sok erőlködéstől. Ő is emberből (is) van… Akkor érkeztem haza Rómából, tanulmányaim első fázisa végeztével, a licenciátusi diplomával és dolgozattal. Boldogságomat keresztezte az Ő állapota, hiszen hónapok óta vívódott a gondolattal, menjen-e műtétre, és ha igen, ez hogy legyen. Végül rászánta magát és éppen hazaindulásomkor műtötték. 24 órai utazás után, azonnal indultunk Zalaegerszegre a férjével, Ernő bátyámmal (így szólítottam, engedélyével).
Egyedül találtuk a szobában, minden példásan volt elrendezve körülötte, már túl az ébresztésen, képes volt némi kommunikációra, nagyon csendesen, inkább a szemeivel, mint beszéddel. Leültük melléje, és ahogy ilyekor lenni szokott, igyekeztünk felfedezni a legfontosabbakat.
Meghűlt a vér az ereimben, amikor megláttam a kijelző képernyőn, hogy a szívgörbéje teljesen egyenes. Hallgattam vele lélegzet-visszafogottan. Megtudtam, hogy az újraélesztés még nem teljes, háromszor sokkolták meg, de a szíve nem indult be. Érdekes, hogy még nem volt ébren akkor, mégis fájdalmasan nyilatkozott arról, hogy valami nagyon rossz történt vele.
Aztán amikor magamhoz tértem a rémületből, elkezdtem minden szépről és jóról beszélni neki. Mint egy gép, ami nagy teljesítményre van beállítva, nekiláttam a csupa jó dolgok felsorakoztatásának: szerencsés befejezése eddigi tanulmányaimnak, minden lehetséges részletével, amiről ilyenkor egyáltalán beszélni lehet és a boldog ígéret, miszerint javasolva lettem a doktorátusra is. Ez utóbbi olyan súllyal nyom a latban, amit 1997-ben senki nem álmodott meg itthon.
Amint így beszéltem hozzá örömről-örömre járva, közben szememet állandóan a kivetítőn tartva, egyszer csak kiugrott a szívgörbéje: beindult a szívritmusa! Istennek legyen hála, Éva-anyám, élni fogsz! Sóhajtottam fel, és örömtől könnyezve simogattam lankadt kezét, sápadt arcát, amíg fel nem gyúlt rajta a régi, jól ismert kedves mosolya, és halkan elsuttoghatta: „itt vagyok…”
Talán begerjedtem az ijedtségtől, vagy a Szentlélek segített továbblépni egy ilyen feszültséggel teljes átélés után, de elkezdtem vele alkudozni: „Most arra kérlek, légy szíves, érd meg azt is, hogy ledoktoráljak…” - és Ő megígérte… Hittem, tudtam, bíztam, reméltem benne, és ez, azt hiszem, Neki is erőt adott… Hála Istennek, nagyon igyekezett felépülni, amiért hálásak voltunk. Még sok tennivalója volt, amit mind szépen, sorban el is rendezett.
1997-98 között itthon maradtam egy évre, elkészítettem a Világi Kamilliánus Családok Életmintáját és Működési Módját, a szükséges dokumentumokat az Erdélyi Világi Kamilliánus Családok, mint egyházi mozgalom egyházmegyei jóváhagyására, Csíkszentdomokoson előkészítettem 97 kamilliánus családtag avatását, lelkigyakorlatokat tartottam… Év végén Éva-anyám már olyan jól volt, hogy felkeresett Csíkszeredában. Képes volt megszerezni a „látogatás” szent örömét, Budapestről, egyetlen működő szívbillentyűvel, amit alig pár hónappal korábban ültetett be az Orvos-Óriás, Papp Lajos. Ekkor dugtuk össze a fejünket és elhatároztuk egy kis értesítő készítését a Magyar Kamilliánus Családok közötti kapcsolat megteremtésére. Bennem már kész volt minden, csak a „jel”-re vártam, mint az Úr Jézus a kánai menyegzőn. És „jel” adatott: Éva-anyám személyében…
Évek múlva, egy alkalommal, amikor finoman ecseteltem Neki, egyre nehezebb lépést tartanom a sűrűsödő feladatokkal, az Üzenet szerkesztése, anyaggyűjtés, olaszra fordítás, továbbadás... már túl sok lett nekem és feltettem a kérdést, nem lenne jó abbahagyni? …, szempillantás alatt megismétlődött számomra a zalaegerszegi jelente: kiugrott a szívritmusa és hangosan felkiáltott: „szó sincs róla!” – és a bölcsek okosságával kihangsúlyozta: „ez parancs!” Ismerős volt ez a felszólítás köztünk, mert egy korábbi elgyengülésemkor hasonlóan szólt rám, amit én éppen Zalaegerszegen erősítettem meg neki, mintegy visszaadva a labdát neki a szívritmusa beindulása utáni „alkudozáskor”.
Ezt a határozott igenlést még csak az Érsek úrtól hallottam, amikor hasonlóképpen feltettem a kérdést, hogy érdemes-e még szerkeszteni ezt a kis lapot…? „Hát persze! Mindig várjuk!” …
Igen, jobb ha nem kezd ki a kisember a Nagy Szentekkel kis dolgokban, mert rápirítanak. Ezek a kapcsolatok nem egy rövid földi életre szólnak, azért nem lenne értelmes ennyit küzdeni, több van itt annál, az örök élet, tiszteletben, szeretetben, megbecsülésben. Köszönet és hála Nekik, akik a Mindenható Isten képmását hordozzák hitelesen, itt a földi vándorúton!
Jáki Teodóz bencés atya – Éva-anyám útitársa: Ugyanazon a napon, a Vele egykorú bencés atya is elköltözött, talán együtt mennek a Jó Isten színe elé, dalolva, nevetve, ahogy életükben is tették. Teodóz atyát Győrben, a Szent Kamill templomban keresztelték, tehát valamiképpen Szent Kamillhoz kötődik, ha nem is azt gyakorolta. Magyarország „énekesmadara” volt, játékos tanítója.
2012 áprilisában Teodóz atyát hívták meg Szőkefalvára megtartani a lelkinapot, de utolsó percben megbetegedett, így nekem kellett beugrani helyette. „Ló nincs, a szamár is jó”, mondtam, és ki gondolta, hogy ismeretlenül is lelki barátságra léphetek Vele. Remélem, elfogad. Éva-anyám segít, mert A Kamilliánus Anyaoroszlán, a Mindenható Isten Országából „ezer áldást” küld ránk…
Híreink :
* Üzenetünk újra az Egyházmegye honlapján található! Hálásan köszönöm Dr. Jakubinyi György érsek úrnak a közbenjárásért. Elérhetőség itt lent, a címkeretben.
* Szőkefalvi zarándoklat indul Fatimába május 6-17 között, jelentkezni Vári Gabriellánál 0754457545
* Isten segítségével végeztem a VKCs Képzési Kézikönyve magyar fordításával, jön a kiadása.
Szeretettel, Bakó Mária Hajnalka, RO – 530 194 Csíkszereda, Hunyadi János, 45/A//27, Tel: 0040 366 10 22 55 / 0040 721 088 154 / e-mail: mariabako@hr.astral.ro – Archívum: http://www.kamill.romkat.ro/ (mag) éswww.camillo.romkat.ro (it)