A csíkszeredai
Üzenete
XVII. évf. 177. szám, 2013 május
Hagyományőrzők
Egyik téli délutánon egy fiatal lány keresett fel otthonomban. Olyan csendes, szerény és halk szavú volt, hogy azt éreztem, valahonnan az égi régiókból érkezett. Szokatlan kéréssel keresett fel: Az Édesanyám régi szülőházát kérte albérletbe. Sehogy sem tudtam egyeztetni ezt a fiatal lányt az általa feltárt helyzettel. Felkeltette bennem szunnyadó anyai ösztönömet, és félteni kezdtem. Egyedül akart lakni egy magányos helyen, gyertyafénynél, teljes egyszerűségben. Beszélgetés közben végig arra gondoltam, hogy nem tudok gondoskodni róla, magamról sem tudnék abban a helyzetben, amelybe ő készül belemerülni. Tudtam viszont, hogy aggodalmam emberi, ami talán érthető, de ha valakiben ilyen vágy él, annak háta mögött ott áll az Isten segítsége is. A helyzetet megoldotta az egy héttel korábban már meghozott döntés, miszerint egy kisgyermekes pár kért menedéket egy időre abba a házba.
Néhány hónap elteltével viszont visszakanyarodtunk a megkezdett beszélgetéshez. Akkorra a fiatal lány már jövendő párjával jelentkezett. Fellélegeztem. Van ki vigyázzon rá, egy hozzávaló fiatalember az Anyaországból. Tovább bontogattuk a megkezdett beszélgetés fonalát, kiderült, hogy mindketten hagyományőrzők, megbecsülik a régi értékeket, és szeretnének hívő katolikusként elődeink régi életformájára berendezkedni. Komoly szándékukat a készülő eljegyzéssel majd később az egyházi esküvővel támasztották alá, amelyre alázattal készültek. Májusra tűzték ki ezt az életbevágó eseményt, ami első hallásra egy kicsit távolinak tűnt, de mostanára szép lassan beérett. A két fiatalt már első beszélgetéseinktől kezdődően családtagnak tekintettem. Mindent megbeszéltünk. Leheletfinom tapintattal igyekeztünk egymás dolgaival bánni, tiszteletben tartva azt a személyes szabadságot, amelyet egy egészséges kapcsolat feltételez. Fokozatosan felismertük a sok közös érdeklődési területet és értéket.
Mivel ilyen szépen alakultak a dolgaink, elhatároztuk, hogy közös erővel tatarozzuk a régi falusi házat. Édesanyám még élt abban az időben, örömmel vette tudomásul, hogy visszakerül a háztetőre a régi zsindely a sok éves kátrány helyére. Várta a napot, amikor megláthatja. Most már az örökkévalóságból mosolyog rá és „őrzőangyalként” vigyázza a jegyespár életét – elköltözése után neki ajánltam őket…
Nekiláttunk a munkának. A szervezésben az övék volt az oroszlánrész. Folyamatosan begyűjtöttük az anyagokat, majd amikor sikerült megszervezni a munkacsoportot, belelendültek a munkába, ahol én leginkább csak néző és csodálkozó tudtam lenni. Sietni kellett még a tél beállta előtt kicserélni a tetőt, megfelelő szakembert találni a zsindely felveréséhez és a munkák irányításához. Sikerült mindet jól megtalálni, a megfelelő embereket és a segítő kezeket egyaránt. Nagy volt a lendület és „ment a munka mint a karikacsapás.” Naponta örömmel láthattam, amit még én sem láttam, hogy milyen jól mutat a gyönyörűen hasított zsindely a ház tetején…
Közben természetesen, mint öreg háznál lenni szokott kiderült néhány más hiányosság is, amit pótolni kellett, egy-egy elkorhadt gerendát akár a szélkoszorún, akár az alapnál. Ezeket is rendre sikerült kicserélni, és mire az őszi esőzések beálltak, túl voltunk a nehezén. Meg lehetett szusszanni, majd tovább lehetett gondolni a következő munkákat. Hátra volt a régi vakolat leverése és az újra „tapasztás”. Az őszi kerti munkák elvégzése után lehetett erre is gondolni. Nyugodt, szép lassú téli foglalkozásként mostanra ez is elkészült belülről, ez volt a fontosabb.
Aztán egy szép téli napon kölcsön kérték az Édesanyám osztovátáját, és a menyasszony leszőtte a szőnivalóját. Valami régi, jól ismert rácsodálkozás, ajándék, volt számomra ez a munka, hiszen boldogult Édesanyám és Nagymamám mesterei voltak a szövésnek. Sokat segédkeztem nekik… Húsvét előtt újabb meglepetésben volt részem. Meglátogattam őket és beszélgetés közben megakadt a szemem egy gyerekkori kedves „emléken”, a faládikóban szénára ültetett kotlóstyúkon… Visszarepültem az időben és átéltem megannyi szép jelenetet, amelyről nem gondoltam volna, hogy még egyszer megadatik nekem: benépesedik a ház, és újból az „Élet” üzenetét hordozza minden, amit „hagyományként” megteremtünk a jelen számára.
A Betegek Szolgáinak Rendjének (Kamilliánusok) 57-ik Káptalanja
A Róma közelében fekvő Ariccia helyiség adott helyet, mint rendesen a Betegek Szolgái (Kamilliánusok) 57-ik Káptalanjának május 1-18 között. Az első három napra néhány világi munkatársat is meghívtak. Kitüntetés, hogy az Osztrák Provinciából rám esett a választás.
Az első nap lelkigyakorlat keretében Bruno Secondin kármelita atya ráhangolta a résztvevőket a káptalan lelki tartalmára. A második nap folyamán a Piarista Rend szakemberei felkészítettek a kommunikációra, valamint annak fontosságára, célirányos alkalmazására. A harmadik nap megelőlegezte a résztvevők számára a Szent Kamill jubileumi év nyitányát, az erre az alkalomra előkészített kiállítást a Szent ereklyéivel, rendalapító és kortörténeti dokumentumaival. A kiállítást a Kamilliánusok római anyaházában rendezték meg. Az ünnepi alkalmat szentmisével zártuk, amelyet a három utóbbi Rendfőnök mutatta be: Angelo Brusco, Frank Monks és Renato Salvatore, aki az ünnepi beszédet mondta. Jelen volt az afrikai (Burkina Faso) kamilliánus püspök, Mons. Prosper Kontiebo is. A közösen elfogyasztott ebéd után a káptalanra meghívott kamilliánusok megkezdték a munkát, amit május 18-án, Pünkösdszombaton fejeztek be. Renato Salvatore atya maradt újabb hat évre a Rend generálisa, négy új munkatárssal.
Zarándokúton Szőkefalva – Fatima – Csíksomlyó között
Isten kegyelméből szerencsésen lezajlott a Szőkefalva-Fatima közötti zarándoklat május 6-18 között. Előző lapszámunkban közöltük a programot, amit hála Istennek, sikerült megtenni. Az elkészített programot a Jó Isten kegyelme tette gazdaggá azon ajándékaival, amelyeket nem lehetett volna előre kigondolni és amelyek zarándokutunk lelki kincseit árasztották ránk. Különös ajándék volt a Szűzanya személyes jelenléte közöttünk, gondoskodó szeretetével, valamint szükséghelyzetekben Édesanyai megoldásaival. Zarándokutunk során lehetőségünk nyílt megérezni és megérteni Szeplőtelen Szíve dobogását, mintegy belülről szemlélődve Szentséges Szíve magasztosságán. Zarándokutunkat Ő tette teljessé Édesanyai kegyelmével, kinek-kinek azt az ajándékot adva, amelyet a saját szíve képes volt befogadni. Hosszú utunk nem volt mentes a próbatételektől sem, ami természetes velejárója minden közösségnek. Hitünk és megbocsátó képességünk egyaránt megmérettetett, amit szokás szerint a „konkolyégetéssel” rendeztünk le, mert lelkigyakorlatról csak Isten tiszta búzáját érdemes hazahozni. Házi feladatnak maradt kinek-kinek a megbocsátás emberi erényétől eljutni az irgalmasságig, ami maga a kiengesztelődés a felejtés szintjén isteni erénye. Ez a vágy és a hála vezetett el tiszta szívvel a csíksomlyói búcsúra.
Elindítottuk Fatima és a Fény Királynője szentélyek testvérkapcsolatát, valamint együtt haladtunk lépésben imáinkban a Kamilliánusokkal, a Szűzanya áldását kérve egymás céljára.
Örömmel üdvözljük Renato Salvatore atyát újabb hat év rendfőnökségében!
***************************************************************************
Szeretettel, Bakó Mária Hajnalka, RO – 530 194 Csíkszereda, Hunyadi János, 45/A//27, Tel: 0040 366 10 22 55 / 0040 721 088 154 / e-mail: mariabako@hr.astral.ro – Archívum: http://www.kamill.romkat.ro/ (mag) www.camillo.romkat.ro (it)