Kamilliánus Család Üzenete 2001 november

Giuseppe Chiaretti, A betegápolás keresztény jelentésében: felelősségteljes "őriző”-nek nevezi az embereket, akik tudják, hogy "hol van a testvérük" (Genezis 4, 9). A másik ember "őrzése" a legjobb mód arra, hogy megismerjük saját magunkat. A teremtés célszerűségében az ember, minden ember Isten természetes szentsége, vagyis olyan jel, amely lehetővé teszi az Alkotó felismerését, tiszteletét és szolgálatát. A szenvedő ember tehát, a szenvedő Isten szentségévé válik Jézus Krisztus által. Ha igazi hitünk lenne, - mondja, minden beteg előtt le tudnánk térdelni, amint tesszük azt szentségimádáskor, amikor a köztünk jelenlévő Istent imádjuk. Szent János apostol világosan kimondja: "Ha valaki nem szereti testvérét, akit lát, hogyan szerethetné Istent, akit nem lát. Az a parancsunk tőle, hogy aki szereti Istent, szeresse a testvérét is" (1Jn 4, 20-21).

Ha nem tudom felismerni Isten jelenlétét az emberben, saját magamban, és a más ember másságában, Istennel soha nem fogok találkozni.

Salvatore Giacquinto, A beteggel és családjával való kommunikációt bemutató előadásában felhívja a figyelmet arra, hogy a kommunikáció nem csupán verbális. Azt mondja ugyanis, hogy miközben mi tanulmányozzuk a beteget, a beteg és családja bennünket tanulmányoznak figyelmesen. Jaj nekünk, ha ásítunk, még akkor is, ha a nyári meleg, a hosszú munkaórák fáradsága, vagy az unalmas anamnézis igazolja azt. Tanácsos a telefont is kikapcsolni, amely megszakítja a beteggel való beszélgetést, mert kompromittálja a világos kommunikációt. Az orvos megfontolt kifejezései a betegség leírásánál, diszkrét felvilágosítása, közvetlensége a pacienssel, bizalmat és szövetséget szülnek.

Eide Spedicato, az Orvosok és paciensek a személytelen kommunikáció és informáló nyelvezet között, című előadásában, arról tudósít, hogy az orvosi technika fejlődése, különösen a második világháború után óhatatlanul magával hozott néhány nem éppen örvendetes jelenséget, mint az elszemélytelenedés, amikor a beteg egyre inkább elveszti személyességét, és szervezetté válik, amelynek egészségét vissza kell állítani. Ebben az ellentmondásos állapotban szétválik a lélek és erkölcs, a látható jelenségek a mély jelek előterébe kerülnek. A fenomenológia által alárendelt paradigmával állunk szemben, amely eltörli az orvoslás kapcsolatteremtő és antropológiai arculatát, eltávolítja a tág értelemben vett ember fogalmát, helyette annak váladékai, és vére kerül előtérbe. Megméri ugyan a betegséget, de elsötétíti a szenvedő ember személyes történetét, nagy titkokat hoz felszínre, de minimizálja a belső szenvedést. Ezzel sajnos együtt jár az orvosi megismerés lefokozása egy nem elégséges szakterületre, távol attól az egységtől, ahol test és psziché párbeszédben és kölcsönösségben vannak egymással. Így a beteggel való kapcsolat egyre kevésbé lesz individuális, az ápoló személyzet objektív döntést hozó szerepe megnő, ami növeli a beteg ember egyre passzívabb szerepét.

1994 október 16-án Giuseppina Vannini anya, a Szent Kamill Leányai Rendje alapítónőjének boldoggá avatása nyitotta meg a kamilliánus eszményképek boldoggá avatásának sorát. Azóta 1995-ben oltárra emelték a kamilliánus nővérek másik ágának alapítónőjét, Maria Domenica Brun Barbantinit is. Őt Enrico Rebuschini atya követte 1997-ben. Luigi Tezza atya a Giuseppina Vannini anya által alapított női Rend társ-alapítója.

Luigi Tezza atya 1841 november 1-én született Conegliano Veneto-ban. Édesapja orvos volt, aki alig 35 évesen, amikor fia még csupán 9 éves volt, hirtelen meghalt. Édesanyja, cseh származású, jóságáról ismert asszony volt, aki férje halála után minden erejét belefektette egyetlen fia nevelésébe.

Luigi atya Padovában ismerte meg a kamilliánusokat, 15 éves korában beiratkozott a Verona-i kamilliánus szemináriumba, otthonról hozott természetes örökségével a szenvedő ember iránt. Édesanyja bevonult a pádovai Vizitációs nővérek Rendjébe, ahonnan haláláig imádságos lélekkel kísérte fia életének alakulását. Még alig 23 éves, amikor pappá szentelik, kivételesen, különleges érettségére való tekintettel, 1864-ben. Fiatal szerzetesi éveit megnehezítette az ezekre az időkre jellemző politikai nyomás, ami, a szerzetes közösségek feloszlatását célozta. Misszionárius lelkülete otthonra talált volna Afrikában, de elöljárói, még nem tartották megértenek erre a helyzetet. Az olaszországi szétszóratás Franciaországba vezette, ahol 18 évet töltött különböző beosztásokban. Ő lett az első franciaországi kamilliánus provinciális. Sajnos a szerzeteseket sújtó törvény Franciaországban is érvényre jutott. Luigi Tezza atyát 1880 novemberében, mint idegent kiutasították az országból. Vissza kellett térnie hazájába, ahol újból a nulláról volt kénytelen elindulni, a megmaradt romokról.

Az 1889-es káptalanon általános helynökké választják, aminek következménye lesz a Rómába való áthelyezése. Itt találkozik Giuseppina Vannini anyával, akivel együtt meglapítják a Szent Kamill Leányai Rendjét 1892-ben. Az alapítás örömét beárnyékolta megvalósításainak rosszindulatú félreértelmezése. Nem hátrált, mert tudta, Kinek dolgozik. Úgy tűnt, hogy Tezza atya elvégezte küldetését az általános helynökséggel és az új Rend alapításával, de elöljárói nem így gondolták: a sok próbát kiállt szerzetest Limába küldték, hogy megreformálja az ottani Kamilliánus közösségek életét. 59 évesen új feladatba kezd, és életének hátralévő részét, 23 évet szentel a megvalósításnak. Itt válik Lima Apostolává.

* november 4: Luigi Tezza, a Szent Kamill Leányai Rendje társalapítójának boldoggá avatása Rómában;

* november 12-14: a római Camillianum végzett diákjainak első nemzetközi találkozója. Ezen a találkozón az erdélyi Betegpasztorációs tevékenységet fogom ismertetni.

* november 25: Krisztus Király, Kamilliánus Családunk közös halottainak ünnepi szentmiséje a Szent Ágoston templomban, este 6 órától.

Szeretettel,

Bakó Mária Hajnalka, R - 4 1000 Csíkszereda, Gyermek sétány 1/A/3, Tel: 0040 66 116-830