Kamilliánus Család Üzenete 2001 szeptember

Kórházpasztorációs tevékenységünk koronája az, amikor valaki gyógyultan tér haza. Sajnos nem minden esetben következik be a kívánt gyógyulás, amire nem tud magyarázatot adni senki. Az orvos, amikor minden rendelkezésére álló lehetőséget belevetett a beteg ember egészségének visszaszerzésébe, akkor egy olyan határhoz érkezik, ahol át kell adni a vezérlést Valaki másnak, Aki az Élet Ura. Ez az a pont, ahol gyógyító és beteg vállvetve küzdenek egy olyan nehézség leküzdéséért, amelyet egyikük sem birtokol teljesen, sem tudásával, sem érzelmeivel, sem akaratával. Ilyenkor a vezérlést átveszi egy Hatalom, melynek döntése nem kiszámítható, de amely döntés a végzet erejével léphet fel és határoz a legelképzelhetetlenebb kritériumok szerint.

A kórházpasztoráció lényege éppen abban áll, hogy ezen a kiszámíthatatlannak mondható ponton, amikor emberi akarat és tudás kevésnek bizonyul, irányt mutasson, mert az élet túlmutat a betegség, és szenvedés szabta határokon, és nem tud megállni annak buktatóinál. Amint előző lapszámunkban közöltük, a szenvedés értékének tudatosításán van a legfőbb hangsúly, mert az emberi személy nemcsak szenved, de tudja is, hogy szenved, és munkánk célja éppen az, hogy ezt a szenvedést a neki kijáró legnagyobb méltósággal tudja viselni. Ezt a méltóságot a keresztény ember számára Jézus Krisztus adja meg, aki minden emberben megtestesül, aki befogadja Őt, azért, hogy isteni rangra emelje az emberi szenvedést. Jézus Krisztus jelenléte nélkül nem lehet megérteni a szenvedés értékét, mert Ő nyitja meg a természetfeletti dimenziót a betegségtől, szenvedéstől és a megsemmisülés félelmétől kétségbeesett ember számára.

2001 augusztus vége és szeptember eleje között ez a jelenlét kézzelfogható módon mutatkozott meg két alkalommal:

1. A Régi Kórház udvarára összegyűltünk a betegekkel imádkozni, énekelni. Az egyik betegünk, Bálint Vilma, (Csatószeg, 124), kiüzent az imádkozó csapathoz, hogy érte is imádkozzunk, mert nagy bajban van: diagnózisa szerint le kell vágni a bal lábát. Meglepő volt ez a kérés, akkor, amikor a beteg nem tud részt venni az Istenhez való könyörgésben, de üzen... Sokan imádkoztunk akkor. Szent Kamill, a betegek, kórházak és betegápolók védőszentjének és a háromszáz kamilliánus vértanú közbenjárását kértük, mint mindig. Amink volt, mindent odaadtunk.

Két nap múlva, betegünk eljött közénk. Mielőtt megszólalhatott volna, betegtársai örömmel újságolták, hogy betegsége megtért, ha megmarad ez az állapot, gondolhatunk arra, hogy nem kell levágni a lábát... Hálát adtunk a bíztató híradásért és újból megostromoltunk az Egek Urát, ha akarja, segítse haza a saját lábán betegünket... Egy hét múlva, Vilma néni örömmel mondta, hogy nem írta alá a nyilatkozatot, hogy levágják a lábát, és most már szemmel láthatóan gyógyult a lába, haza is engedik. Újból hálaadásra gyűltünk össze és elláttuk bátorítással, székelyesen "feltarisnyáltuk": ezen túl annak éljen, hogy jót tegyen. Ne a csodálatos gyógyulásról beszéljen, hanem lássák meg az emberek rajta, hogy csodát tett vele az Isten. Ne sajnálja a kezeit és a lábait a jótettektől...

2. A másik esetünk szinte párhuzamosan történt a Megyei Nagykórházban. Ott a nőgyógyászaton készítettük fel a betegeket műtétre. Tesszük ezt minden alkalommal, hiszen nagyon sok műtétet hajtanak végre ott hetente. Őket is a Szent Kamill és a kamilliánus vértanuk oltalmába ajánltuk. Néhány nap múlva, Egyed Margit (Lövéte, 703) eljött az imaestre, hangosan nevetve azt mondta nekem: "Hajnika, itt vagyok..." Kissé értetlenül néztem rá, mert nem volt a friss műtöttek között és látogatásomkor nem volt a régi helyén, a kórteremben sem. Értetlenségemet látva, folytatta. "Nem kellett megműteni, meggyógyultam. Már ki voltam mosatva, kellett volna mennem a műtőasztalra. Társamat, akivel együtt felkészítettek, megműtötték..."

Döbbenet vett erőt mindannyiunkon. A szolgálatos asszisztensnőre néztem, aki szintén jelen volt imaesténken. Ö igazolta, hogy minden úgy igaz, ahogy a beteg mondja...

Imaesténk hálaadással telt el. Az új betegek, akiket műtétre készítettünk fel csodálkozva kapcsolódtak ebbe a rendkívüli imádkozásba. Mondtam nekik, hogy az Úr Jézus nem gyógyított meg minden beteget, de annyit igen, hogy elhiggyük, a szenvedés fölött is Ő az Úr. Ez a legnagyobb tanúbizonysága annak, hogy a szenvedésnek értelme van, aminek szerzője maga Jézus Krisztus, értéke pedig isteni érték, megváltó hatalom.

"Nem volt még nap az életemben, amikor nem tanultam volna valamit. A legszomorúbb napok valóban azok, amikor semmit sem tanulhatunk. A tanulás folyamata, egész életen át tart: és nem csupán a tanuló-tanár kapcsolatának eredményeként. A tanulás "dialektikus folyamat, amelyben, aki tanít, az tanul is, és a tanuló, a tanulás folyamatában vezeti a tanítót" (Collins).

"Azt mondják, hogy az ember 20%-ra emlékszik annak, amit hallott, 40%-ra annak, amit látott és 80%-ra annak, amit tapasztalt".

"Mária, a Betegek Menedéke és Szent Kamill közbenjárása által adja meg nekünk az Úr, hogy a bölcsesség tapintatos, becsületes és bátor ajándékai lehessünk, hogy ez által a kölcsönös bátorítás forrásaivá váljunk".

Felhívás minden Kamilliánus Családhoz: minden nap, déli 12 órakor, amikor a harangok megszólalnak, végezzük el az Úrangyalát, azért, hogy az Úr Jézus élete állandóan megújuljon bennünk. Szükségünk van erre a saját, és a világ békéje érdekében!

* aug. 31-én a Megyei Nagykórházban és szept. 9-én a Régi Kórházban, a fiatalok énekükkel, zenéjükkel vigasztalták beteg testvéreinket;

* szept. 15: iskolakezdés, szeretettel köszöntjük iskolás gyermekeinket és nevelőiket!

* köszönetet mondunk a Camilliani/Camillians-nak (a Kamilliánus Rend lapja), hogy írnak rólunk!

Szeretettel,

Bakó Mária Hajnalka, R - 4 1000 Csíkszereda, Gyermek sétány 1/A/3, Tel: 0040 66 116-830