A csíkszeredai
Üzenete
XVI. évf. 162. szám, 2012 február
Lourdesban, ha a Szűzanya nem gyógyít meg…
1996 Nagyhetében egy ajándék utat kaptam a lourdesi zarándoklatra. Az olaszországi Bresciából indultunk 700-an a „fehér vonattal”, ebből 250-en tolókocsisok. Minden mozgássérültnek személyes kísérője volt. Hangulatos, kedves társaság verődött össze, az olaszok általában nagyon vendégszeretők. A szervezést a „Szenvedés csendes munkásai” nevű önkéntesek végezték, akik már évek óta folytatták ezt a rendkívüli tevékenységet, profik voltak benne. Ide cseppentem bele. A fehérre festett vonaton rózsafüzért végeztünk, a fülkékbe szerelt hangszórón keresztül bárki belekapcsolódhatott.
Zarándokutamra egy kifejezett kéréssel mentem: gyógyulásomat kértem a Szűzanyától, most alkalmam nyílt erről a kérdésről beszélni a Betegek Gyógyítójával. Tele voltam várakozással, amely tartalmazta az elfogadást is, bárhogy döntenének odafent. Az első válasz megdöbbentett. Éppen tisztálkodáshoz láttam volna, de amikor el akartam venni a szappant a tartóból, nem mozdult a karom. Eltévedtem egy pillanatra, olyan volt, mintha meghaltam volna, nem értettem, mi történik. Egyedül voltam, síri csend vett körül, amely nem szólalt meg. Vártam. Lassan visszatért belém az élet és kezdtem feleszmélni, hogy élek, de nem tudtam megmozdítani a karomat. Agyam lassan dolgozta fel a helyzetet: nem gyógyulok meg, a Szűzanya nem gyógyít meg… Vártam még, hátha történik valami. Éreztem, ezzel nincs vége az üzenetnek, a folytatás még hátra van. A Szűzanya talán másegyebet szánt volna nekem, nem a testi gyógyulást? Ekkor a csend, amely azelőtt ijesztően körülvett, szépen átalakult belső békességgé, majd bizonysággá, hogy égi Anyám nem hagyott el. Lassan tudomásul vettem, hogy egészségem az marad, ami volt, kevés és törékeny, de valami sokkal fontosabb lett kilátásba helyezve, amit ha el tudok fogadni, idővel kibontakozik és nem lesz kevésbé fontos a fizikai egészségemnél. Túl kellett látnom a pillanatnyi helyzeten, felül kellett kerekednem rajta, magasztosabb dolgok felé kellett irányulnom, fel kellett emelnem ehhez a szívemet, lelkemet, elmémet. Ezzel kirajzolódott zarándokúti célom is. Minden nap éreztem ezt a bizalmat lelkemben, és áldásként a Szűzanya jelenlététét, Aki vezetett.
A Nagyhét rendkívüli volt ezzel a tudattal, noha meg kellett küzdelem az állhatatosságért ebben az új helyzetben. Naponta közösen vettünk részt a programokon, de szabad időmben körbejárhattam a kegyhelyet és annak környékét is. Így találtam rá a kegyhelytől távolabb, a domboldalon épített keresztútra, ember nagyságú szobrokkal. Földbe gyökerezett a lábam a X. állomás előtt, amelyet a magyarok állítottak Trianon fájdalma kifejezéseképpen.
Időközben egy milánói szalézi atya kísérője lettem, aki megvakult amikor temploma építésekor egy tégla a fejére esett. Nagyon boldog voltam, hogy szolgálatára engem választott és a kísérője lehettem a tolókocsisok ünnepélyes nagycsütörtöki körmenetén. Csak később tudtam meg, hogy éppen ez idő alatt itthon, a 100 éves nagytatám eltávozott az élők sorából, miután a pap ellátta szentségekkel. Mindig rácsodálkozom, ahogy a Jó Isten bánik az idővel és az emberek lépteivel… Nagypénteken a keresztút végeztével szertartás keretében megfürödtünk a lourdesi vízben. A Szűzanyára bíztam magam, legyen úgy, ahogy a Jó Isten akarja. Ő is ezt tette, tőle tanultam. Nagyszombaton látogattuk meg azokat a helyeket, ahol Bernadette őrizte a báránykákat, úgy nevelő, mint saját szüleiét, járhattam a kalibában, ahol kicseréltük kegytárgyainkat, megcsodálhattam a magyar vonatkozásokat a múzeumban és annak udvarán, a magyar kokárdával és a jól ismert felkiáltással a kereszten: „Igazságot Magyarországnak!”. Azt tapasztaltam, hogy Franciaországban nem kellett magyar létem mikéntjéről magyarázkodnom, ismerték nagyon jól, tudták, mi történt velünk éppen az ő hazájukban. Húsvét vasárnapján reggeltől estig tartottak a szebbnél szebb programok, ami a betegek hálaadásával fejeződött be a kórházban, ahol elszállásolták őket. Itt megáldott a védencem, a szalézi atya, ellátott lelki útravalóval. Ennyi kegyelem birtokában hálát adtam mindenért a Szűzanyának, amiért új életteret és távlatot nyitott meg számomra, ahol lelkem egészsége lett a legfontosabb, gyengeségeimet pedig az Úr Jézus hordozza.
2012 február 11: Betegek XX. Világnapja – Szentmise a kegytemplomban 10,30 órától
Téma: „Kelj fel és menj; a hited meggyógyított téged.” (Lk 17,19)
Idén XX. Alkalommal kerül sor a Betegek Világnapja megrendezésére, szokásos módon, február 11-én, Lourdesi jelenés napján a Katolikus Egyházban. Erre az alkalomra az Olasz Püspöki Kar mindig kiad egy útmutatót a megadott témával kapcsolatban, a Pápa is elküldi üzenetét. Idén a tíz leprás meggyógyításáról szóló rész feldolgozására esett a választás, Lukács evangéliumából: „Kelj fel és menj; a hited meggyógyított téged.” (Lk 17,19). A történet a következő: Jézus tíz leprást gyógyít meg, de csak egy tér vissza megköszönni. Ez az egy (szamariai!), leborul Jézus előtt és úgy köszöni meg. A fent idézett mottó Jézus válasza a meggyógyulthoz. A hangsúly a hiten van, azon a hiten, ami a betegben volt, amellyel gyógyulásában hitt. Jézus minden esetben hitet kér csodás gyógyításaihoz, anélkül nem gyógyít. Magyarán, Jézus megmutatja a lehetőségét annak, hogy csak önmagát tudja valaki meggyógyítani, belülről, gyógyulásába vetett tiszta hittel. Azáltal, hogy ez az egyetlen ember visszajött megköszönni Jézusnak az „egész-ségét”, világossá válik személyes hitének szerepe a teljes gyógyulásában. Meg tudjuk fogni ezt a hitet kézzel? Nem, mert ez, a lélek működése bennünk. A keresztény ember létalapja az a Jézus Krisztusból fakadó lelki élet, amelyre felépítheti egész emberi életét és amelyen állva meghozhatja mindennapi erkölcsi döntéseit. Tehát, az a hit a gyógyító erő, amelyet Jézus kér, enélkül nem gyógyít és ezt a gyógyító erőt, adja minden igazán gyógyulni akaró ember kezébe napjainkban is. Csak élni kell vele. Az Olasz Püspöki Kar, üzenetében, egy fontos dolgot emel ki: a személy fizikai-biológiai jellegét. Jézus gyógyításai holisztikusak, vagyis az egész embert érintik, elsősorban a lelkét (ezért kér hitet), a gondolkodását (hálás lelkület) és a fizikai testét, azaz annak biológiáját (lepra). A mozaikkép, amelyet kiválasztottak ez alkalomra, a XII. századból való és a leprással való párbeszédet ábrázolja.
(http://www.chiesacattolica.it/pls/cci_new_v3/V3_S2EW_
CONSULTAZIONE.mostra_pagina?id_pagina=26684&rifi=guest&rifp=guest)
Híreink:
* Hálás szívvel köszönöm Dr. Demeter Ferenc, a Megyei Nagykórház igazgatója nemeslelkűségét. Meghallgatta és teljesítette kérésemet, így a fiatal Makó család el van látva tűzifával erre a télre,
* Február 1-én részt vettünk kamilliánus családtagunk, Molnár Irma nénink hathetes miséjén a Szent Ágoston templomban, utána, a szokásos módon saját otthonomban gyűltünk össze agapéra,
* Február 11-én, a Lourdes-i Szűzanya jelenése napján és a Betegek XX. Világnapján, lesz az Adorján Zsuzsánk hathetes szentmiséje Csíkmenaságon, amelyen szintén készülünk részt venni,
* Emilkénk újabb ragyogó eredményeket ért el nemzetközi szinteken, továbbra is szorítunk neki!
* Örömmel közlöm a magyar Kamilliánusok honlapját: http://kamillianusok.hu/ - mindenkit vár!
* Megjelent az Újszövetségi Szentírás székely-magyar rovásírással, nagy élmény olvasni, ajánlom,
* Meghívást kaptam a március 17-i szőkefalvi lelkinap nappali programja levezetésére. Készülök.
***************************************************************************
Szeretettel, Bakó Mária Hajnalka, RO – 530 194 Csíkszereda, Hunyadi János, 45/A/27, Tel: 0040 366 10 22 55 / 0040 721 088 154 / email: mariabako@hr.astral.ro Az összes előző lapszám megtekintése: http://www.hhrf.org/gyrke/uzenet