A csíkszeredai
Üzenete
XVII. évf. 181. szám, 2013 szeptember
Göttingen, a „Tudás városa”
Idén augusztus 15-20 között a németországi Göttingenben, a „Tudás városában” zajlott le az Európai Lelkigondozás és Tanácsadás négyévente megrendezésre kerülő Konferenciája. A szervezők idén is kitüntettek meghívásukkal. Hárman voltunk magyarok, Erdélyből én katolikusként, és ketten az Anyaországból reformátusok. Az előző konferencia a belgiumi Lővenben volt megtartva. Lőven katolikus, Göttingen evangélikus egyetemi központ. Itt is jelen van a katolikusság, de a többség lutheránus. A vidék olyan, mint a Dunántúl, lankás dombok tarkítják a tájat, hűvösebb van, mint nálunk, de eléri az óceáni légáramlat, ezért amíg nálunk augusztusra már kiégett a mező, ott minden gazdagon zöldellt. Negyven éve alakult az a csapat, akik létrehozták az Európai Lelkigondozás és Tanácsadás Konferenciáját, tehát jubileumi találkozónk is volt ez egyben. Témánk a mindenki számára sokat jelentő „Lelki ápolás korlátok, határok között” volt. A göttingeni Georg-August Egyetem adott helyet a rendezvénynek. Számomra, magyar és erdélyi kórházlelkészi asszisztensnek sokat mondott ez az egyetem. Itt tanult Bolyai Farkas, a nagy magyar matematikus (Gausszal), és Erdély nagy nyelvésze és Kelet kutatója, Kőrösi Csoma Sándor, aki éppen ebből a városból indult Tibet felé. A két nagy előd nyomdokába lépni nagy megtiszteltetés volt számomra, nem is rejtettem véka alá. Az útra a Kőrösi Csoma Sándor életregényét vittem magammal, Korda István, A nagy út című munkáját. Kellett ez az újbóli elmélyítés, ebben a számomra történelmi helyzetben. Abban az időben, amikor nagy elődeink tanultak, Göttingen fontos helyet foglalt el az európai műveltség terén, aki tovább akarta vinni tudását, „megjárta magát” a „Tudás városában”, ahogy mind a mai napig nevezi önmagát. Hangulata nyugalmat és rendezettséget áraszt, német pontossággal működik minden, előre betervezetten, nem sorsára hagyatva. Autóforgalma mérsékelt, nem nagyvárosra jellemző (nincs sajt röptere), de ilyen sok biciklist sehol nem láttam, még Lővenben sem, egész „erdőket” tenne ki a pályaudvar környékén, vagy az Egyetem udvarán parkoló biciklik tömege.
A régi Egyetem épületeit újakkal bővítették, az újabb tudományágak számára, így a konferencia helye az új campuszon zajlott, de a fogadás és az első előadás az egyik régi épületben, az „Aulában” volt megtartva. Az Egyetemnek saját botanikus kertje van, amely nyitott a látogatók számára, érdemes elbarangolni benne, az ember könnyen megfeledkezik az időről.
Az előadások felépítése nagyon jól volt megoldva: egy előadót egy kommentár követett. Így még átfogóbb képet kaphattunk a témáról. Délutánonként pedig kiscsoportokban beszéltük át a személyes tapasztalatokat. A konferencia nyelve az angol. Reggelente és esténként közös imára gyűltünk össze a közeli református templomban, vasárnap pedig Isten-tiszteletre az Egyetem templomában, ökumenikus részvétellel. Két esti hangversenyt is hallgathattunk, két gyönyörű templomban. Szent Jakab templomában tudtam meg, hogy őt az utasok védőszentjeként tisztelik.
Mivel mindössze négy kilométerre voltunk a Kelet és Nyugat-németországot elválasztó határvonaltól, meglátogattuk az itt épült menekülttábort, Friedland helyiségben. 1989 óta mintegy négymillió menekültet segített szocializálódni a német társadalom számára. Itt megtudtuk azt is, hogy nem mindenkit fogad be az ország, és szigorú követelmények alapján vizsgálják a menekültek helyzetét. Göttingenben is működik egy menekült iroda, ahol személyes beszámolót is hallgathattunk a menekülés és a befogadás hogyanjáról. Számos kirándulás között Erfurtot, Szent Erzsébet, Eckhart mester és Luther városát választottam, meglátogattuk az orsolyitákat, és az evangélikus Ágostonosok kolostorát, majd egy csinos fogadóban parázson sült halat ebédeltünk, sóspereccel. Étkezésünket az Egyetem menzáján oldották meg, ahol jól tartottak. Annak idején Kőrösi Csoma Sándor sem panaszkodott, viszont szerénysége tudását is felülmúlta.
Tízünket a város szélén lévő Evangélikus kórházban, ennek Hospice épületében szállásoltak el, költségeinket a hannoveri evangélikus Egyház vállalta fel. Megtisztelő volt számomra, hogy átadhattam az Egyetem könyvtára számára a négy kötet imakönyvemet. A búcsúvacsorán, amit az egyetemi Klinikán oldottak meg, magyar körtepálinkával sikerült az együttlét hangulatát emelni, ezáltal köszönhettem meg a szervezők vendégszeretetét és mindenki barátságát, mert végtelenül hálás vagyok mindazon jóért, ami kegyelemként az ölembe hullott.
A Gyász
Egy év telt el amióta Édesanyám, az Anyakirálynő eltávozott körünkből. Hazaszállt a Jó Isten ölelésébe, az örök hazába. Nem hagyott sokáig szomorkodni, mert már másnap álmomban jelzést kaptam tőle. Idézem az egy évvel korábban átélt eseményt: „Naponta beszélgetünk, lélekben, mint akik „értik egymást”. A halálát követő éjszakát is imában töltöttem. Ekkor a Szűz szülője Istennek imát elmélkedtem, amelyre ő tanított, és amelyet mindig érte ajánltam. Hajnalban álmodtam, ébren. A lelkével beszélgettem. Azt mondta nekem: „Soha nem hallottam a madarakat így énekelni, mint most…” - rácsodálkozva az átélésre. Ezt a rácsodálkozást hagyta ránk, mosolyogva, mintha csak a madarak énekét hallgatná… Soha nem gondoltam volna, hogy Édesanyám egyszer össze fog kötni engem a madarakkal. A madarak voltak mindig kedvenc társaim, „akikkel” sokat beszélgetek. Megszólítanak, üdvözölnek, én válaszolok nekik. Most még ez is megadatott… Édesapám a csillagos éggel köt össze… Igen, ők már láthatják azt, amit mi nem láthatunk még teljességében” (Üzenet, 2012 október).
Egy év elteltével sem szűnt meg ez a kapcsolat. Számtalanszor tapasztaltam a gyász éve során, hogy kritikus helyzetben, amikor fenyegetettséggel kellett szembenéznem, mindig egy madár valahonnan szemberepült velem, feltűnően, meglepetésszerűen. Egyik alkalommal egy gólya körözött el a fejem fölött családi házunk udvarán, olyan alacsonyan repülve, hogy szinte megfoghattam volna, vagy a holló, amellyel rendszeresen „köszönő viszonyban” vagyunk”, szintén olyan alacsonyan körözve repült el fölöttem, hogy megijedtem, elkaptam a fejem, mert majdnem hozzám csapódott, nem tudom, hogyan változtatott irányt és tovarepült. Utána szóltam, „Krúkrú, ez mi volt?” Viszont olyan is gyakran előfordult, hogy amikor mélyen, a lelkemmel imádkoztam, egy madárka felém surrant, csivitelve, mintegy jelezve, hogy „odafent” értik az imám... Ilyenkor mindig megkérdeztem az „érkezőtől”: „Édesanyám küldött?”… Amikor az élet fájdalma ledöntött és könnybe lábadt szemmel viseltem, olyan almára bukkantam, amelyen egy szívecske alakja volt kivehető, piros almán, fehér szív… Értettem…, ne szomorkodjam…, és azóta is csak ezt tudom mondani: „Édesanyám, köszönöm, legyél nagyon boldog, rászolgáltál…”
Híreink :
* A napokban magyar alapítású Pálos szerzetesek kezdik meg missziójukat Hargitafürdőn
* Iskolakezdés alkalmával imával gondolok lelkigyakorlatos ministránsaimra és minden diákra!
***************************************************************************
Szeretettel, Bakó Mária Hajnalka, RO – 530 194 Csíkszereda, Hunyadi János, 45/A//27, Tel: 0040 366 10 22 55 / 0040 721 088 154 / e-mail: mariabako@hr.astral.ro – Archívum: http://www.kamill.romkat.ro/ (mag) www.camillo.romkat.ro (it)