A csíkszeredai
Üzenete
XVII. évf. 184. szám – 2013 december
Az Édesanyák Adventje
Mindig mélységes csodálattal töltött el az Édesanyák élete. Olyan mély titok hordozói ők, amit nem bírok felfogni, és ezzel nemcsak én vagyok így, hanem maguk a várandós Édesanyák is.
A Nagykórház szülészeti osztályát látogatva gyakran elbeszélgetünk erről a kérdésről, hiszen mindig lenyűgöz engem egy kisbaba látványa, amit ki is szoktam fejezni őszinte rácsodálkozással, és amire természetesen választ is kapok, hiszen olyan húrt pendítek meg ezzel, amelyre az Édesanya szívesen válaszol. Ráérősen állok meg a kiságy előtt, amelyben a kis „csomag” pihen, megnézem az arcocskáját, megállapítom, szőke-e, vagy barna, és akár kicsi, akár nagy a csomagocska, egyaránt megdicsérem, ha kicsi, azt mondom az Édesanyjának, hogy egy év múlva nem fog tudni eleget szaladni utána, mert azt mondják, a kistermetű babákból lesznek a legélénkebb gyermekek. Ha viszont az arcocskája pufók, és kiderül a testsúlya, azt mondom az anyukának, hogy hamarosan viheti az óvodába. Így szórakozunk hétről-hétre a kismamákkal, ha Isten kegyelméből egészséges a baba is, a mama is, akkor van jókedv, öröm és hangot lehet és kell adni a csodálatnak. Sajnos nem mindig így történik, mert minden elővigyázatosság és odafigyelés ellenére is akad olyan helyzet, ami sürgősségi beavatkozást igényel, akkor nincs se idő se jókedv a mókázáshoz, ilyenkor életet kell menteni, ha lehet, de olyan eset is előfordul, amikor ez nem kivitelezhető, akkor a gyászt kell megszelídíteni, amennyire lehetséges.
A szülészeti osztály sajátos kórterme ahová a várandós anyukákat utalják be, mai szóhasználattal élve, a „veszélyeztetett terheseké”. Itt is, mint minden más osztályon, minden beteg teljesen egyénileg éli át a maga állapotát, és nem szerencsés általánosítani, mert abból csak kavarodás lesz. Mindenkinek mást jelent az élet, mást a házasélet, mást a gyermekvállalás és mást a gyermek kihordása, nem beszélve a nevelésről. Egymás nehézségeit látva, sokat tanulnak, de sokszor bizony meg is rémülnek. Nincsenek felkészülve a kihívásokra, ha egyáltalán fel lehet készülni kellőképpen ezekre. Velük szoktam elbeszélgetni hosszasan, megtárgyalni mindazon problémákat, élethelyzeteket, amelyeket felvetnek. Célunk, ha lehet, mindig az „áldott állapot” megértése, az édesanyai Advent megélése a hit segítségével. Mostanáig még ez az útvonal bizonyult a legerősebb fogódzónak, ezen a nem éppen egyenes úton.
Ne minden házasélet zökkenőmentes. Amikor egy kismamából az első kérdésre kitör a zokogás, akkor ott csak óvatosan lehet beszélni az „áldásról”, mert számára az „áldottság” fogalma délibáb, hamis illúzió, születendő gyermeke pedig ennek bizonyítéka. Csodálkozunk ezek után, ha nem-kívánt gyermekek sokasága lepi el a földet, akik soha nem találják meg a maguk helyét a világban? Ezek az Édesanyák, jobb esetben, egész életükön át mintha kárpótló szolgálatteljesítésre lennének ítélve, igyekeznek bepótolni a hiányzó áldottság állapotát gyermekük számára és közben teljesen felemésztik önmagukat, elfelejtenek élni, áldottá válni, az élet csodáinak társteremtői lenni a Jó Isten oldalán.
Azt mondja korunk nagy anya-védelmezője, Barnai Roberto: „Még a széltől is óvd a várandós kismamát.”. Igen, mert amilyen a kismama várandóssága, olyan lesz a társadalom élete, áldott, vagy áldatlan. Ezért fontos, különösen most, Adventben odafigyelni az Édesanyák Adventjére, ami nem korlátozódik le csupán a liturgikus év ezen időszakára, hanem az év háromnegyedét foglalja magába.
Ilyen értelemben akárhány alkalommal beszélgettünk el a várandós anyukákkal, a legtöbb esetben sikerült fényt gyújtani az életükben, a jövő távlatát lehozni a jelenbe, a megvalósíthatatlannak tűnő életcélokat megszelídíteni és életképessé tenni a konkrét valóság számára, mert az Édesanyák Adventje a társadalom iránytűje, ami életünk, hétköznapjaink kiteljesedésének záloga is.
Karácsonyi ünnepünk a kórházban – a „Száz segítő-kar’ Szent Kamill jubileumi éve
Tizenhárom évvel ezelőtt indult a szervezett kórházpasztoráció városunkban, de mint ilyen elsőként a magyar katolikus Egyházban. Hála Istennek, idén tizenharmadik éve készülünk a Karácsony megünneplésére. Ezt a rendkívüli eseményt hossza előkészület előzi meg. Már az év folyamán gyűjtöm az ajándékoznivalókat és amennyire lehet egy kis pénzt is félreteszek. Mivel a munkaterületem a szülészettel kezdődik, a gyerekosztállyal folytatódik, majd nőgyógyászat, kardiológia, szemészet, bőrgyógyászat után az elmegyógyászattal végződik, érdekes pályát futok be hetente, ez a pálya öltözik ünneplőbe Karácsonyra is. A konkrét készülődés már az Advent érkezésével megkezdődik, éspedig az adventi koszorúkkal. Szép szokás ez nálunk, adventben a négy adventi hetet megkülönböztetett figyelemmel kitüntetni. Lombtartó fenyőből, vagy más, az ünnepkörhöz illő anyagból készül a koszorú, négy gyertyával rajta, a liturgikus színeknek megfelelően három lila és egy rózsaszín, ugyanilyen csokrokkal. Hetente meggyújtunk egy gyertyával többet, amíg kitelik mind a négy hét. Az adventi koszorút elviszik a családtagok olyan beteghez is, aki nem tud felkelni az ágyból, nem tud se imaórára jönni, se szentmisére a kórházban, vagy maguk a fennjáró betegek vasárnaponként elidőznek vele.
A karácsonyi ajándékozáshoz elsősorban édességeket szerzek be: szaloncukrot, apró csokikat, nápolyszeletet, kekszet, különféle más édességeket, amelyek könnyen kibonthatóak és bárkinek adhatóak. A déligyümölcsöt kifestem, éspedig egy mosolygó arcot rajzolok rá a narancsra, banánra egyaránt. Az alma, a kedvenc, mosolyogva nézi mindezt, mert őt nem kell kifesteni, a csíki hűvös éghajlaton is szép pirosra érik. A déligyümölcsöt szerzem be utoljára, mert az hamar romlik.
Külön feladat a ruhanemű beszerzése az újszülöttek és nagyobb gyerekek számára. Karácsonykor, ha egy édesanya a gyerekével kórházba szorul, oda rendszerint jól jön egy ilyen ajándék is. Az év folyamán erre külön figyelni kell, hogy sikerüljön kapcsolatot teremteni kisgyermekes családokkal, akik hajlandóak is legyenek erre az ajándékozásra. Hála Istennek, akadnak nagylelkű emberek.
Az ajándékozás napja az évek során december 23-ra koncentrálódott. Amilyen hosszas előkészület előzi meg, éppen olyan magasztos ez az ünnep. Mint megrakott égi küldöttség érkezik a kórházba a gyerekek és ifjak csapata. Igen, mert a tizenhárom évvel ezelőtti gyerekek mára már ifjak lettek, lassan kirepülnek az iskolából. A legfiatalabbak négy évesen kezdték, a legkitartóbb, Nagy Tímea, hét évesen, és minden Karácsonyi ünnepen részt vett mostanáig. Ez az utolsó középiskolai éve, ballagó. Megható pillant ezt most ünnepelni, hiszen egy kisiskolás felnőtté vált ebben a szolgálatban.
Az ajándékozást a gyerek osztályon kezdjük, ahol az ajándékozó gyerekek találkoznak a beteg gyerekekkel és megajándékozzák őket. Megható pillanatok ezek, olyan, mint a Szűzanya látogatása Erzsébetnél, mindnyájan édes terhet hordoznak, és így üdvözlik egymást. Majd tovább megyünk a többi osztályokra karácsonyi énekszóval, boldog szolgálatban, a Megváltó örömhírét ünnepelve.
Hálás köszönetemet fejezem ki minden megajándékozónak, aki ajándékával, segítségével, munkájával, jelenlétével teljessé tette a kórházi betegek és pártfogoltjaink idei Karácsonyát!
Istentől megáldott Szentkarácsonyt és békés, boldog Újesztendőt kívánunk Kedves Mindnyájuknak!
***************************************************************************
Szeretettel, Bakó Mária Hajnalka, RO – 530 194 Csíkszereda, Hunyadi János, 45/A//27, Tel: 0040 366 10 22 55 / 0040 721 088 154 / e-mail: mariabako@hr.astral.ro – Archívum: http://www.kamill.romkat.ro/ (mag) www.camillo.romkat.ro (it)