A csíkszeredai
Üzenete
XX. évfolyam, 215. lapszám - 2016 október - az Isteni Irgalmasság Szentéve
A vakok 60 éves apostolkodása Déltirolban
Déltirol, amint a neve is kifejezi, egy földrajzi egység déli részén terül el. Ez a terület az Alpokban foglal helyet, északi része Ausztriához tartozik, déli része pedig Olaszországhoz, annak immár autonóm tartományát képezi. Lakossága három fő népességből áll: az őshonos népesség német ajkú, a második a ladin (rétoromán dialektus), és harmadik az olasz. A tartomány központja Bolzano (olaszul) és Bozen (németül). Ezt a két megnevezést itt együtt használják hivatalosan: Bolzano/Bozen. A lakosság tehát indulásból 2-3-4 nyelvű, mivel a németet „dialektusban” beszélik, amit a csak irodalmi németet beszélők nehezen értenek meg.
Az „apostolkodás” fogalma a katolikus egyházban egyidős a kereszténységgel. A nem látók számára német nyelvterületen 1844-ben indult ima-apostolkodás, ami tovább gyűrűzött Európában. 1954-ben már megrendezésre kerül az első nemzetközi találkozó Salzburgban, ahol Mariedl Fischnaller Pircher, a Bolzano/Bozen-i San Raphael vakok intézetének alapítónője is részt vesz.
1956 (a magyar forradalom éve) november 12-én tizenkét nem látó, Mariedl Fischnaller Pircher alapítónő vezetésével elindul, hogy megkeresse az utat a vakok apostolkodása számára. A Bolzano/Bozen-i kapucinusoknál találnak kiindulópontot, amit az olasz Vakok Szövetsége szervezett meg, és ahol ezt a napot kinevezik a „fehér botok” napjának. A tizenkét „apostol” viszont valami többet akar: lelket, és elkezdi járni a maga útját, amit a „Vakok Apostolkodásának” nevez el.
Mariedl Fischnaller Pircher (1933-2014) a déltiroli Lüsen-ben született, elsőszülöttként a nyolc testvér közül, az ottani kis templom közvetlen közelében. Édesapja a templom szolgálatában állt, így még jobban érthető a hit és a vallás iránti mély belső igénye. Az „égbeszökő” déltiroli hegyek között, ahol nem látni soha távolba, a nyolc testvér közül négyen fokozatosan elvesztették a látásukat, de mivel láthatták a teremtett világot jó néhány éven át, megmaradt bennük ez a tudat és a hozzáállás.
Amikor becseppentem ebbe a világba (Rómában, a tanulmányéveim alatt, Angelo Brusco generális atya jóvoltából), ámulva láttam hitéletüket. Akkor még nem is tudtam arról, hogy ez a „Szeretet-Óriás Asszony”, Mariedl Fischnaller Pircher, akit „Mammi”-nak (anyukának) nevezhettem nemcsak magát a Vakok Központját (Blindenzentrum) alapította, építette, hanem azt meg is töltötte lélekkel. Később Paul Haschek volt kamilliánus provinciális atya vette pártfogásába, akivel 1981-ben elültették az első Világi Kamilliánus Családot Európában, Déltirolban a San Raphael Vakok Központjában. Ők vezettek be engem ebbe a különleges apostolkodásba, a nem látókkal való bánásmódba, halálukig tanítottak, mint jó „szülök”, akiket az ég küld az apostolkodás göröngyös útját járó „vállalkozónak”. Meglátogattak lelkigyakorlataimon, segítettek szellemiekben és anyagiakban (számítógép, autó, könyvkiadás). Mindent meg tudtunk beszélni, építettük és erősítettük egymást kölcsönösen, és mindennél többet jelentett az „apostolkodásuk” nemes jelenléte, a példaadásuk.
Halálukkal, hála Istennek, nem állt le a folyamat. Mammi tetvére Nikolaus vette kézbe a folytatást. Idén, szeptember 2-án hozzá méltó találkozót és ünnepséget szervezett Lichtenburgban, ahol nővére a lelkigyakorlatokat szervezte, és ott is halt meg az utolsó lelkigyakorlat záró napja hajnalán.
Nikolaus engem is meghívott az idei találkozóra. Örömmel tettem eleget a meghívásnak, hiszen „családtag” vagyok náluk és én is annak tartom őket. Lehetőséget biztosított számomra, hogy újra együtt lehessek a régi kedves „testvéreimmel”, akikkel olyan sokszor lehettem már együtt, egészen a római katakombákig. Most, sokat sétáltunk az intézet és a közeli hegyoldal botanikus kertjében, a városban, együtt lehettem velük a foglalkozásokon, rózsafüzér imádkozáson, az étkezéseknél, kerti partin, és sokat beszélgettünk délután és esténként, együtt dolgoztunk stb.
Az ottani Kamilliánus Családdal viszont látogatásokat, zarándoklatokat tettünk a Mammi sírjához Lüsenbe, felkerestük az első VKCs alapítókat, elmentünk a San Leonardo remetelakához és az ottani szerviták szentélyébe, és nem utolsó sorban részt vehettem a szeptember 2-i nemzetközi (Németország, Ausztria, Horvátország, Ukrajna, Kongó, Tájföld, Erdély) ünnepségen Lichtenburgban, ahol röviden beszámoltam az együtt megtett kb. húsz évről mostanáig, jövőbe vetett hittel.
Végtelen hálával gondolok az elmúlt időkre, amikor együtt küzdöttük meg az élet kihívásait, és ugyanúgy hálával tartozom a jelenért, amiért ez a csodálatos kezdeményezés nem szakadt meg az alapítók halálával, hanem tovább folytatódik a jelenben is mindannyiunk épülésére. Istennek hála.
Az ökumenikus kórházkápolna ügye Csíkszeredában
Október 13-án Veress Dávid városi tanácsos szervezésében sajtótájékoztatóra került sor a Városháza gyűléstermében, dr. Demeter Ferenc kórházigazgató részvételével. Ez alkalommal előadtuk a kórházkápolna létrehozásának szükségességét, megindokolva immár tizenhat év tapasztalattal. Megtárgyaltuk az elképzeléseket és lehetőségeket. Borboly Csaba Megyei Tanácselnök továbbra is fenntartja az anyagi támogatás lehetőségét. http://hargitanepe.eu/kellene-de-varni-kell-ra/
Hálás szívvel köszönjük mindenkinek, aki aláírásával támogatta kezdeményezésünket, több mint 1200 aláírásgyűjteményünket átadtuk dr. Demeter Ferenc kórházigazgatónak, aki szintén felkarolta az ügyet és további támogatásáról biztosított, egészen a kivitelezésig.
Híreink:
* Szeptember 20-án második házassági évfordulóját ünnepeltük immár saját otthonában az Angi és Laci házaspárnak. Két éve írtam róluk, fogyatékosságuk tudatában csodálatosan segítik egymást méltóságban, szeretetben, bölcsességben. Az ünnepet tortával lepték meg, vidám hangulatban.
* Október első szombatján a Csíksomlyói kegytemplomban a szokásos Mária köszöntőn, a Csíkcsomortáni ministránsaim végezték a rózsafűzért, egyikük anyukája vezetésével. Óriásra nőtt a lelkem, mialatt felismertem a hangjukat, egyenként. Másnap, a vasárnapi szentmise után megajándékoztam őket egy szerény ajándékkal, amit én is ajándékba kaptam kórházlelkészünktől: a magyar pálosok forgatós naptárával.
* Emilkénk újból világbajnoki aranyérmet hozott a Debreceni „Csizmadia” klubversenyről. Isten segítségével megkezdte egyetemi éveit a Moldvai Bákó városban, sport szakon. Kísérjük imánkkal!
* Magyarok Nagyasszonya ünnepén kamilliánus találkozónk volt Csomortánban, búcsús ebéddel.
* Magyarok Nagyasszonya búcsú alkalmával, október 8-án díszpolgári címet kapott Balló Ferenc, 14-szeres romániai, 3-szoros európai, és 2-szeres ezüstérmes világbajnok, Csíkcsomortán szülöttje. Ő volt az első romániai szabadfogású birkózó, aki világbajnokságon érmet szerzett Romániának. http://csomortan.ro/index.php?menuID=506&id=506&CatID=174
* Zseniális lépés volt a Tordaszentlászlói (Erdély) magyar protestáns közösség látogatása Ferenc pápánál. A majdnem 90 tagú zarándokcsoportot Balázs Attila lelkészük vezetésével, Vértesaljai László jezsuita atya fogadta Rómában. A protestáns vezető olyan ajándékot adott át a pápának, ami hétköznapjai jókedvét hivatott szolgálni, egy, az év minden napjára szóló karikatúrás könyvvel.
* Hajtsunk fejet tisztelettel a 60 évvel ezelőtti, 1956-os Magyar Forradalom előtt, szabadságunkért!
Szeretettel, Bakó Mária Hajnalka, RO – 530 194 Csíkszereda, Hunyadi János, 45/A//27, Tel: 0040 366 10 22 55 / 0040 721 088 154 / e-mail: mariabako@hr.astral.ro – Archívum: http://www.kamill.romkat.ro/ (mag) www.camillo.romkat.ro (it)